[origo] itthon
Felvette a kamera a nagykövetség támadóját
[origo]|MTI|2009. 08. 26., 10:35|Utolsó módosítás:2009. 08. 26., 15:50|Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy egy ismeretlen Molotov-koktélokat dobott szerda hajnalban a budapesti szlovák nagykövetség Stefánia úti épületére. A palackok nem gyulladtak meg, így kár nem keletkezett. Sólyom László államfő elítélte a támadást, a szlovák külügyminisztérium nyugtalanságát fejezte ki. A magyar-szlovák viszony múlt hét vége óta rendkívül feszült, mert a szlovák kormány biztonsági okokra hivatkozva nem engedte Szlovákia területére lépni Sólyomot.

JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
A térfigyelő kamera rögzítette, hogy szerda hajnalban egy ismeretlen személy Molotov-koktélokat dobott szlovák nagykövetség budapesti, Stefánia úti épületére - mondta szerda délutáni sajtótájékoztatóján Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. A felvételeket a rendőrség jelenleg is vizsgálja, bár azokon Bodnár szerint elég rosszul látni az elkövetőt.
Az azonban kiderül a kamera felvételéből, hogy az ismeretlen már korábban is a környéken járkált - mondta Bodnár, aki szerint a nagykövetség épületét a kedd esti, a közeli Puskás stadionban rendezett Bajnokok Ligája selejtező miatt rendőrök őrizték egészen 11 óra 40 percig, az elkövető valószínűleg arra várt, hogy ők távozzanak.
A nagykövetség munkatársa az MTI-nek azt modta, két palackot dobtak az épületre. A palackok nem gyulladtak meg, anyagi kár nem keletkezett - közölte korábban az [origo]-val a Budapest Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rongálás miatt eljárást indítottak, a rendőrség őrzi az épületet. Bodnár szerint az alkalmazottak reggel vették észre az üvegszilánkokat és a folyadékot, ők értesítették a rendőrséget. Bár a követség épülete diplomáciai mentességet élvez, a főkapitány-helyettes szerint a külképviselet mindenben együttműködik a magyar hatósággal.
A támadás miatt a rendőrség megerősítette a nagykövetség és más szlovák diplomáciai létesítmények védelmét - mondta Bodnár, aki szerint szükség esetén nem csak épületeket, hanem személyeket is védeni fognak. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa szerint a Stefánia úti épület előtt fémkordonokat állított fel a rendőrség, és négy rendőrautó áll a külképviselet előtt. Bűnügyi technikusok nyomokat rögzítettek a kerítésen belül, és 8-10 civil ruhás nyomozó is a helyszínen volt.

Nyugtalan a szlovák külügy
"A Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma nagy nyugtalansággal tekint erre az incidensre, amelyet egyedi bűncselekménynek tart" - reagált a támadásra Peter Stano szlovák külügyminisztériumi szóvivő.
A minisztérium szerint a támadás is jelzi, hogy fokozott érzékenységgel kell kezelni a szlovák-magyar kapcsolatokat és "szükség van a szlovák és a magyar politikusok közti normális, kétoldalú párbeszédre".
A szlovák nagykövetség kora délután kiadott közleménye szerint két palackot dobtak az épületre az ismeretlenek, a palackok a bejárati ajtóhoz csapódtak. A nagykövetség szerint minimális anyagi kár keletkezett. "A szlovák nagykövetség értékeli a magyar rendőrség eddigi hozzáállását az ügy kivizsgálása érdekében" - áll a közleményben, amely megismételte a külügyminisztériumi reagálásban írtakat.
Robert Kalinák szlovák belügyminiszter szerint a magyar rendőrség képes megvédeni a budapesti szlovák nagykövetséget, ahogy a szlovák rendőrség is garantálja a pozsonyi nagykövetségek védelmét. A szlovák hatóságok nem engedik meg, hogy Szlovákiában a budapestihez hasonló események történjenek - mondta Kalinák.
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota viszont szerdán kijelentette, hogy pártja "terrorista" bűncselekmények tartja a budapesti szlovák nagykövetség elleni támadást, és szerinte az egy magyarországi szlovákellenes kampány következménye. "A Szlovák Köztársaság felségterülete elleni terrorista támadások teljes mértékben elfogadhatatlanok, mint ahogy az a tény is, hogy a magyar rendőrség ezt csak mint rendzavarást vizsgálja" - mondta Slota.
Sólyom: elfogadhatatlan
Sólyom László köztársasági elnök közleményben ítélte el a támadást. Az ilyen erőszakos cselekmények soha, semmilyen körülmények között nem elfogadhatók, és rendkívül károsan befolyásolják országaink kapcsolatát - áll a közleményben. Sólyom László reméli, hogy a magyar hatóságok minél hamarabb kézre kerítik az elkövetőket, akiknek az igazságszolgáltatás előtt kell felelniük tettükért.
Bajnai Gordon kormányfő a köztörvényes bűncselekmények egyik leggyalázatosabb formájának nevezte a támadást. Semmi köze a politikához vagy a történelemhez, és minden jóérzésű, civilizált ember elítéli - olvasható a Kormányszóvivői Iroda által kiadott közleményben.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.