[origo] itthon

100
90

Eredmény nélkül ért véget a per az egyházi vezetők múltjáról

MTI|2009. 09. 01., 13:38|Utolsó módosítás:2009. 09. 01., 16:10|

A kereset elutasításával végződött jogerősen a Fővárosi Ítélőtáblán az az egyházi vezetők ügynökmúltját firtató per, amelyet az [origo] korábbi újságírója indított. A bíróság eljárási hibára hivatkozva utasította el a keresetet.

JÁTSSZ ONLINE!

Eljárási okokra hivatkozva elutasította az egyházi vezetők közszereplő mivoltának megállapítását kérő keresetet a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett jogerős határozatában.

A per előzménye, hogy 2005-ben Kozák Dániel újságíró az [origo] munkatársaként az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához fordult. Azt szerette volna megtudni, hogy a történeti egyházak vezetői a pártállam idején kapcsolatban álltak-e a titkosszolgálatokkal. A levéltár azért nem adhatta ki az adatokat, mert az egyházi vezetők úgy nyilatkoztak saját magukról, hogy ők nem közszereplők.
   
A Fővárosi Bíróság kétszer is kimondta, hogy a beperelt egyházi méltóságok közszereplők. A Fővárosi Ítélőtábla azonban korábban új eljárást rendelt el arra hivatkozva, hogy az első fokú határozat nem terjed ki minden alperesre. Kedden végül azért utasította el a keresetet, mert azt négy éve késve nyújtották be, az újságíró kifutott a harminc napos határidőből. A tábla a Legfelsőbb Bíróság egyik korábbi döntésére hivatkozott, amely szerint a keresetre az anyagi jogi, nem pedig az eljárási jogi határidők vonatkoznak, tehát nem elegendő a 30. napig postára adni, hanem annak addigra meg is kell érkeznie.

A tábla egyik eljárásban sem foglalt állást arról, hogy közszereplők-e az egyházi vezetők. Kozák Dániel a határozathozatal után azt mondta: az ítélet írásba foglalása után döntenek arról, milyen jogi lehetőségek vannak az ügyben. Meg akarják vizsgálni a Legfelsőbb Bíróság előtt kezdeményezhető felülvizsgálati kérelem lehetőségét, de azt sem zárják ki, hogy újrakezdik elölről az egész procedúrát és a levéltárhoz fordulnak.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »