[origo] itthon
Haditechnikai termék miatt gyanúsítják az UD Zrt. egyik vezetőjét
MTI|2009. 09. 01., 13:57|Utolsó módosítás:2009. 09. 01., 14:07|Haditechnikai termékkel való visszaélés gyanúja miatt hallgatta ki az NNI az UD Zrt. egyik vezetőjét. A férfi ügyvédje szerint nem volt szabályos a kifogásolt eszköz szakértői vizsgálata, ezért panaszt tettek.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden közleményben tudatta: hétfőn "gyanúsítottként hallgatta ki T. J. budapesti lakost, hét rendbeli visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűntettének megalapozott gyanúja miatt". Az MTI úgy tudja, a T. J. monogram Tóth Jánost, az UD Zrt. Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosát jelöli.
Az NNI közleményében azt írta, a gyanúsítás "egy részvénytársaság székházában 2008. szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója feljelentésének alapján indult eljárásban tartott házkutatás alkalmával lefoglalt eszközökkel kapcsolatos", és a már megszüntetett ügytől elkülönített eljárásban történt. Futó Barnabás, Tóth János ügyvédje az MTI megkeresésére megerősítette a gyanúsítás tényét. Azt mondta: a házkutatások során lefoglalt hét különböző eszköz miatt történt a gyanúsítás, mert a rendőrség szerint ezeket engedély nélkül szerezték be.
Az ügyvéd szerint szakértői vélemény alapján gyanúsította meg Tóth Jánost a rendőrség, de a nyomozóhatóság nem bejegyzett igazságügyi szakértőt kért fel az eszközök vizsgálatára, hanem a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségének egyik munkatársát. A 35 oldalas szakértői véleményt ezért egy igazságügyi szakértővel is meg kívánják vizsgáltatni, mert vitatják, hogy haditechnikai, illetve kettős felhasználású termékeknek minősülnének a lefoglalt eszközök. A gyanúsítás ellen panasszal éltek - mondta Futó.
Az UD Zrt. neve az úgynevezett adatgyűjtési üggyel került a köztudatba. Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója tett feljelentést 2008. szeptember 10-én, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt. Ennek nyomán az NNI házkutatást tartott hat helyszínen, ahol szervereket, adathordozókat foglaltak le, majd magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezekben az ügyekben 2009 nyarán megszüntették a nyomozást, de tovább folyt többek között haditechnikai termékkel, szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel visszaélés miatt.
A büntető törvénykönyv szerint az követi el a haditechnikai termékkel, szolgáltatással, kettős - katonai és polgári célokra egyaránt - felhasználható termékkel kapcsolatos visszaélést, aki olyan haditechnikai terméket, amelynek forgalmát jogszabály tiltja, előállít, megszerez, felhasznál, tart vagy átad, illetve az ország területére behoz, onnan kivisz vagy azon átszállít. A Btk. ezt a bűncselekményt 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, de ebben az esetben a hétszeres halmazat miatt a szabadságvesztés mértéke 12 évig is terjedhet.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Tízből nyolc e-cigaretta-töltő veszélyes
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?