[origo] itthon

100
90
Címkék:Budapest,BKV

MN: közel húszmilliót költött a BKV fénymásolóinak felmérésére

[origo]|2009. 09. 07., 7:44|Utolsó módosítás:2009. 09. 07., 7:46|

Közel húszmillió forintot költött el 2007-ben a BKV arra, hogy felmérje fénymásoló-állományát - írja a Magyar Nemzet. A napilap szerint a vizsgálatot a társaság vezérigazgatósága rendelte meg. 

JÁTSSZ ONLINE!

Bruttó 19,2 millió forintot költött el 2007-ben a BKV a saját fénymásoló-állományának teljes felmérésére. A tanulmányt készítő céget a cégbíróság idén tavasszal törölte a nyilvántartásából - írja a Magyar Nemzet.

A napilap szerint a vizsgálatot a társaság vezérigazgatósága rendelte meg, a vállalat fénymásoló-állományának teljes körű felmérésével az Optimismo Kft.-t bízták meg.

A lap egy 35 millió forintos szerződésről is ír, amelyet még Antal Attila korábbi vezérigazgató kötött egy tanácsadó céggel. A társaságnak arról kellett tanulmányt írnia, hogy a közlekedési vállalat miként tudja érvényesíteni érdekeit a kormányzatnál, hogyan tud javítani a megítélésén. A lap szerint az összegből valamivel több mint 7 millió forintot fizetett ki a BKV.

Ez utóbbi szerződésről a közlekedési társaság kommunikációs igazgatója a lapnak arra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, hogy a szerződésről a hét végére ad le egy értékelést Kocsis István vezérigazgató a felügyelőbizottságnak, és csak utána tudnak tájékoztatást adni.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »