Nyakát törte egy férfi a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben

Vágólapra másolva!
Három héttel fürdőbalesete után meghalt Debrecenben az a férfi, aki augusztusban valószínűleg eltörte nyakcsigolyáját a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben. A balesetről, amelynek a körülményei máig tisztázatlanok, csak most számoltak be az érintettek.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön meghalt a kórházban az a debreceni férfi, aki még augusztus 20-án szenvedett súlyos fürdőbalesetet Hajdúszoboszlón. A fürdőző valószínűleg eltörte a nyakcsigolyáját. Balesetét csak most hozták nyilvánosságra, de a rendőrség már korábban közigazgatási eljárást indított, ami jelenleg is tart.

A 34 éves debreceni férfi a hajdúszoboszlói gyógyfürdő úgynevezett lassú csúszdájában törhette el a nyakcsigolyáját eddig tisztázatlan körülmények között. A fürdőző eszméletét vesztette, a medence partján az úszómesterek élesztették újra, majd kórházba szállították.

Ceglédi Gyula, a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Zrt. igazgatója csütörtökön azt mondta, nem tudják, mi történt a férfival. Kollégáit rosszulléthez riasztották, és már eszméletlen állapotban találtak rá az úszómesterek. A balesetet dokumentálták, saját belső vizsgálatuk anyagát pedig átadták a rendőrségnek. A csúszda egyébként minősítve volt, korábban ellenőrizték, és a szakemberek akkor mindent rendben találtak - mondta Ceglédi.

A férfit augusztus 20-án a strandról stabil állapotban vitték a mentők Debrecenbe, majd három hétig a klinika idegsebészeti részlegén, az intenzív osztályon ápolták. A halál itt érte a férfit csütörtökön. Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a hajdúszoboszlói rendőrkapitányság munkatársai a közigazgatási eljárás szabályai szerint vizsgálják a baleset körülményeit.