Juhász Gábor lesz az új titokminiszter

Vágólapra másolva!
Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. A jelenlegi titkoszolgálati miniszter, Ficsor Ádám augusztusban jelentette be, szeptember 14-től távozik a posztjáról, mert az MSZP-nél lesz dolga.
Vágólapra másolva!

Juhász Gábor, az igazságügyi tárca államtitkára lesz a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter - közölte a Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön. A kormányszóvivő hozzátette: Bajnai Gordon miniszterelnök ezt be is jelentette az MSZP évadnyitó frakcióülésén csütörtökön délelőtt.

Az MTI úgy tudja, Bajnai Gordon a frakcióülésen azzal indokolta döntését, hogy szorosabb koordinációra van szükség a titkosszolgálatok és a rendőrség között. Az MTI szerint a kormányfő hozzátette: továbbra is úgy gondolja, a polgári titkosszolgálatok felügyeletét minél távolabb kell tartani a politikától.

Tóth Károly, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságénak MSZP-s alelnöke a bejelentés után az [origo]-nak azt mondta: ki kell kényszeríteni, hogy a rendőrség és a szakszolgálatok között hatékonyabb legyen az együttműködés. Tóth ezzel arra utalt, hogy Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter a bizottság keddi ülésén számolt be arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) több hibát is elkövetett a romák elleni támadások ügyében, ez pedig hatással lehetett a rendőrségi nyomozásra. Tóth közölte: Juhász államtitkárként korábban tisztességes munkát végzett, így bízik benne, hogy miniszterként is meg tud felelni a feladatnak, ez azonban nem lesz könnyű.

Gulyás József, a nemzetbiztonsági bizottság SZDSZ-es tagja - akinek a tartózkodása miatt a bizottság korábban nem támogatta Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszterré való kinevezését - az [origo]-nak azt mondta: a titkosszolgálatok körüli botrányok miatt az lett volna kívánatos, ha a kormányfő úgy nevezi meg jelöltjét, hogy előtte a terület szakmai és politikai irányításáról egyeztet a parlamenti pártok képviselőivel. Gulyás szerint Juhász pártpolitikai jelöltnek tűnik. Arra a kérdésre, hogy támogatni fogja-e a kinevezést, Gulyás azt mondta: a döntés előtt mérlegelni fogja Juhász eddig tevékenységét, illetve meg kell ismerni az elképzeléseit.

Juhász - az Országgyűlés honlapján található életrajza szerint - 1963-ban született Salgótarjánban, 1982-1989 között az MSZMP tagja, az MSZP-be 1991-ben lépett be. 1994-től országgyűlési képviselő, az elmúlt években tagja volt az ifjúsági, a költségvetési, a rendészeti bizottságnak. 2004 októberétől 2006 júniusáig belügyminisztériumi politikai államtitkár. 2007 októberétől az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára. (Juhászról korábban azt írtuk, hogy mesterfokú gyorsíró, valójában azonban felesége, Lestár Éva volt gyorsíró világbajnok. A tévedésért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük.)

Korábban az [origo] arról számolt be, hogy a Belügyminisztérium 2005-ben havi 300 ezer forintot fizetett egy bt-nek, amelynek az volt a feladata, hogy Juhász Gábor akkori belügyi államtitkárt fotózza a nyilvános szereplésein. A tárca akkor nem indokolta meg, hogy erre, valamint a pontosan meg nem határozott feladatú tanácsadókra miért volt szükség. (Az erről szóló cikkünket itt találja).

Ficsor Ádám a titkosszolgálatokat vezető tárca nélküli miniszter augusztus elején jelentette be, hogy szeptember 14-től távozik a posztjáról. Ficsor az MTI-nek a döntését az MSZP-kampányban vállalt feladatával indokolta. A politikust idén április 16-i hatállyal nevezte ki titkosszolgálati miniszternek Bajnai Gordon kormányfő, miután Szilvásy György lemondott posztjáról. (Ficsor távozásáról itt olvashat részletesen.)