Vágólapra másolva!
Marháknak és sertéseknek szokták adni azt a fajta antibiotikumot, amit egy német laboratórium talált Magyarországon árult bolti mézekben - írja a Magyar Nemzet. A feleslegesen bevitt antibiotikum gyengítheti a szervezetet.
Vágólapra másolva!

Antibiotikumot talált egy német laboratórium több Magyarországon kapható mézben - írja a Magyar Nemzet. A brémai Applica szulfadimetoxint és trimetoprinet talált a mézekben, ezeket elsősorban sertéseknek és marháknak szoktak felírni az állatorvosok, de az emberi szervezetben is kifejtik hatásukat.

Horváth-Sziklai Attila, a Magyar Gyógyszerészi Kamara ügyviteli vezetője a lapnak azt mondta: a feleslegesen bevitt antibiotikumok gyengítik a védekezőképességet, ráadásul segítik az úgynevezett ellenálló törzsek, vagyis mutálódott baktériumfajok kialakulását.

A Spar-boltokban vásárolt Alba-Méz Kft. és a CBA saját márkás termékeként árult Klenáncz Méhészet akácmézeiben egyértelműen mérgező anyagokat mutattak ki - írja a Magyar Nemzet.