Vágólapra másolva!
Horgászok siettek annak a családnak a segítségére, amelynek autója begurult egy tóba Kővágószőlősnél. A sofőrt újra kellett éleszteni, két utasa sokkos állapotban került kórházba.
Vágólapra másolva!

Horgászok mentették ki egy tóba guruló, majd ott felboruló autó utasait Kővágószőlősön szombaton. Az autó sofőrjét a helyszínen újra kellett éleszteni - közölte Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az autó - a benne ülő háromtagú családdal együtt - tolatás közben gurult a tóba, majd a tetejére fordult, és csak a kerekei álltak ki a vízből. A horgászok a bajba jutottak segítségére siettek, kimentették az 58 éves sofőrt, a feleségét és a lányát - mondta el a szóvivő.

Zsobrák Péter hozzátette, hogy a férfit újra kellett éleszteni, de a mentők nemcsak őt, hanem a vízben sokkot kapott hozzátartozóit is kórházba szállították. A rendőrség vizsgálatot indított az eset körülményeinek tisztázására.