H1N1 egy szegedi középiskolában

Vágólapra másolva!
Több mint egy hete tíz gyerek hiányzik egy szegedi középiskolából. Közülük három megbetegedését biztosan az újinfluenza okozta.
Vágólapra másolva!

Hárman már biztosan az újinfluenzától betegedtek meg a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskola tanulói közül. Az egyik osztályból már több mint egy hete tíz gyerek hiányzik, közülük több is járt orvosnál, de csak az egyikük háziorvosa jelentette a lázzal, fejfájással járó beteget a tisztiorvosi szolgálatnak még múlt hét csütörtökön.

A járványügyi szakemberek három beteg gyerektől tudtak mintát venni még pénteken, ezekből hétfő reggelre kiderült, hogy a H1N1, azaz az újinfluenza okozta a fiatalok megbetegedését - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tombácz Zsuzsanna, a regionális tisztiorvosi szolgálat járványügyi osztályvezetője

A járványügyi főorvos elmondta, az újinfluenza miatt megváltozott a figyelőrendszer működése: a háziorvosoknak már a gyanús eseteket is jelenteniük kell. Az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegeiknek otthoni pihenést javasolnak, ha enyhébb a betegség lefolyása. Az oktatási intézmények is kötelesek jelenteni a tisztiorvosi szolgálat felé a tömeges hiányzásokat.

A szegedi eset előtt négy helyen voltak csoportos megbetegedések Magyarországon. Egy csepeli és két óbudai iskolában, valamint az ELTE jogi karának gólyatáborában. A napokban felmerült, hogy egy dunaújvárosi iskolában is megjelent a H1N1, de az ÁNTSZ vizsgálata szerint ott nem az újinfluenza fertőzött.

Magyarországon május végén mutatták ki először a laboratóriumi vizsgálatok egy brazil férfinél az új influenzavírust, aki Egerben lett rosszul. Június közepén jelentette be az országos tiszti főorvos, hogy meghalt egy 41 éves magyar férfi az új influenzavírus okozta megbetegedésben, aki feltehetően külföldön fertőződött meg.