Két és fél méteres harcsát fogtak a Tiszán

Vágólapra másolva!
Háromnegyed óra fárasztás után sikerült kiemelni a vízből azt az óriási harcsát, amely kedd este akadt horogra Vásárosnaménynél. A hal két és fél méter hosszú és mintegy 75 kilót nyom.
Vágólapra másolva!

Óriási, 74,4 kilogrammos, 245 centiméter hosszú harcsát fogott kedd este egy horgász a Tisza felső szakaszán, Vásárosnamény közelében - írta szerdán a szon.hu megyei hírportál. Ardai Attila csengeri horgász egy barátjával pergetett egy csónakból, amikor egyszer csak felkiáltott: "Pisti beakadtam!"

"A csali se előre se hátra nem mozdult" - mesélte a portálnak a horgász. A következő pillanatban azonban a hal hatalmas erővel húzni kezdett, és mintegy 2-300 méterre vontatta el a csónakot. A harcsa ezután megpróbált a csónak alá menekülni, de a horgászoknak sikerült ezt megakadályozniuk, és háromnegyed óra fárasztás után a csónakba emelniük a halat.