"A piaci értékünk alacsonyabb"

2009.09.19. 19:52

Akik régóta itt élnek, azoknak úgy is nehéz a dolguk, hogy a magyarok alapvetően jófejek velük. Akik az utóbbi időben jöttek, azok többsége nem is próbál integrálódni, mert a túlélésre játszik. A közös nehézségek hozzák őket össze és abban reménykednek, hogy kicsit jobb passzba kerül a magyar társadalom. Afrikaiak Magyarországon.

Pompás a hangulat a Dohány utcában, a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület által szervezett afrikai bulin. Gebril Dean elnök profi táncos módjára ropja, félplaybackben jönnek egymás után a különféle afrikai zenei formációk, egy salsa páros képviseletében Latin-Amerika is jelen van. Csak éppen nincs túl sok vendég. Dean azt mondja, két oka van, hogy kevés a látogató: beteg volt, így nem volt ideje kellőképpen reklámozni az eseményt; az iszlám naptár szerint épp a buli idején volt a ramadán böjti hónap, ami miatt sokan otthon maradtak.

Deant legközelebb az egyesület nagykörúti irodájában látjuk viszont egy jogász társaságában. Éppen egy fiatal menekült fiú kiutasításához kapcsolódó jogi ügyeket intézik, az egyesület fő profilja ugyanis a menekültek, menedékkérők védelme, érkezzenek akár Afrikából, akár Szíriából, akár Vietnámból. A jogvédelem mellett kulturális programok szervezésével foglalkoznak, amellyel "toleránsabb, barátságosabb társadalmi légkört" szeretnének kialakítani. Az egyetemista kora óta Magyarországon élő Dean szerint erre nagy szükség van.

Afrika csillaga magyarokkal

A KSH 2008-as adatai szerint 1913 afrikai ember élt hivatalosan Magyarországon. "Multikulturális fesztiválokat szervezünk, ez jó módszer arra, hogy az emberek be tudjanak illeszkedni és kapcsolatba tudjanak lépni a magyarokkal" - mondja. A zene mellett szerinte a sport a legjobb eszköz arra, hogy "ledöntse a különböző nemzetek fiai közti falakat". Ezért African Star néven fociklubot alapított, amely itt élő menekültekből és más külföldiekből áll. "Kispályás bajnokságon indulunk. A csapattagok között vannak afrikaiak, arabok, románok, cigányok és magyarok is" - mondja, az asztalon pedig egy kupa jelzi, eredményesek.

A nyolcvanas években érkező Raymond Irambónak, az Afrikai-Magyar Egyesület munkatársának barátságos helynek tűnt Magyarország és a Műszaki Egyetem, ahol tanult. A hatvanas-hetvenes években sok egyetemista érkezett Afrikából - arab és fekete Afrikából egyaránt -, hogy itt szerezzenek orvosi, műszaki, közgazdász, agrár vagy éppen katonai diplomát. "Nekünk onnan messziről barátságosnak tűnt a kommunista világ, sokan úgy gondolták, hogy ha szocialista országban képzik magukat, azt majd otthon jobban lehet kamatoztatni" - mondja. "Ráadásul a többi szocialista országban tanuló honfitársunk mindig azt mondta, hogy ahhoz képest, ahol ők élnek, Magyarország olyan, mint a paradicsom".

"Nagyon kevesen voltunk: amikor egy fekete afrikai megjelent valahol, olyan volt, mint egy műsor. Tényleg úgy néztek ránk, mint egy ufóra. Olyan szinten kíváncsiak voltak, hogy néha már zavart, de azért én is megengedtem, ha valaki például meg akarta fogni a hajamat. Összességében barátságosak voltak az emberek, egy-két elszigetelt helyzettől eltekintve nyílt rasszizmussal akkoriban nem lehetett találkozni" - emlékszik vissza.

Irambo szerint "a rendszerváltás után minden megváltozott. Egyre többször támadtak meg diákokat az egyetemen vagy tömegközlekedési eszközökön, amiért többen félbehagyták az egyetemet és hazamentek. Volt egy eset, amikor bőrfejűek engem is meg akartak verni a Batthyány téren, és olyan is előfordult, hogy valakinek a feleségét köpték le, csak mert fekete férfival volt". Hogy a fordulatnak mi lehet az oka, nem tudja, "talán attól féltek, hogy elvesszük előlük a munkát" - mondja.

"Annyi biztos, hogy itt most azért is nehezebb kicsit a feketék helyzete, mert régen csak azt engedték be az országba, akinek minden papírja rendben volt, most viszont olyanok is bejönnek a zöld határon, akik illegálisan érkeznek az embercsempészek segítségével. Sokan rájuk haragudnak" - állítja Irambo.

"Megélni, gyűjteni, segíteni"

"Kevesen vagyunk, a hasonló gondok összekötnek minket" - magyarázza Irambo, aki szerint "mindig megörül az ember, ha afrikaiakba fut az utcán. Ha véletlenül találkozom egy színes bőrű emberrel, általában kezet szoktam nyújtani, sokszor telefonszámot és címet is cserélünk".

Akik már régóta itt élnek, rendszerint itt végezték az egyetemet, többnyire orvosok, mérnökök, nyelvtanárok. Akik a zöldhatáron szöktek át, egyszerűbb munkákat végeznek: árufeltöltők, építőipari segédmunkások. "Az utóbbi idők bevándorlói túlélésre törekednek: megélni, gyűjteni, segíteni az otthoniakat, ez a fő céljuk" - mondja Irambo.

Legtöbbjüknek az integráció sokadrangú kérdés, amíg azért kell hajtaniuk, hogy otthon maradt családjukat segítsék. "Jellegzetes egy szomáliai nő esete, akinek van státusza, és azért dolgozik éjt nappallá téve, hogy pénzt és csomagot küldhessen haza. Nyilvánvaló, hogy neki nem az integráció az elsődleges célja. De az sem jellemző, hogy itt nagyon integrálni akarják az embereket" - mondja Irambo kiábrándultan, aki szerint a magyar munkaerő piac sem várja tárt karokkal az afrikaikat.

"Nem tudod eladni magadat"

"Nem tudod eladni magadat a piacon annyiért, amennyit érsz, nem tudnak elvonatkoztatni a színedtől. Amikor a munkaügyiseknek dönteniük kellett, azzal indokolták, hogy alacsonyabb lenne a fizetésünk, hogy a piaci értékünk alacsonyabb, mint a magyaroknak. Éppen mérnököt kerestek" - idéz fel egy esetet.

Az általunk megkérdezett afrikaiak szerint toleranciában a magyarok elmaradnak azoktól az országoktól, amelyeknek afrikai gyarmataik voltak. Dean szerint ez már abban megmutatkozik, ahogy a magyarok az afrikaiakat nevezik: "Az a szó, hogy néger, nem helyes. Angliában vagy Amerikában ki sem szabadna mondani. Amerikaiak azt szokták mondani, hogy afroamerikai, nálunk az afrikai lenne a korrekt" - mondja.

Az Oktogonnál és a Nyugati pályaudvar között a körúton található Savannah nevű afrikai étterem vezetője, Miriam szerint "a magyarok alapvetően befogadóak lennének, de most rossz passzban van a társadalom. Egy csomó országhoz képest még így is sok itt a vegyes házasság és mindenkinek vannak magyar barátai az itt élő afrikaiak közül" - mondja.

"A lehetőséget várják"

Ritkák a nagy, sok afrikait megmozgató bulik Budapesten. "Ghána 50. születésnapján volt itt az egyesületben egy parti. A többi nemzeti ünnepet általában mindenki szűk körben, kis bulikkal ünnepli" - mondja Irambo és sem ő, sem Dean nem tud olyan nagyszabású eseményekről, amelyek összehoznák a Magyarországon élő afrikaiak jelentős részét. A legfontosabb találkozási pont a Savannah étterem.

Egy hónapban egyszer afrikai-magyar családi programot szerveznek: "Itt sokszor a legalapvetőbb dolgokat kell megbeszélnünk. A legtöbb esetben Magyarországon az apuka afrikai, és az anyuka magyar. A magyar anyuka például sokszor nem tudja, hogyan kell ápolni a gyereke haját. A félvér gyerekeknek meg jó, ha megismerik egymást, mert sokszor ők az egyetlenek az oviban vagy az iskolában, akik máshogy néznek ki" - mondja Miriam.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Gebril Dean fesztiválokkal segíti a beilleszkedést

"Ha egy félvér gyerekkel találkozom, mindig kíváncsi vagyok, ki az apja, mert az itt élő feketék általában férfiak. Az a kevés fekete nő, aki nem feleségként jött, főleg kubai. Ők még az előző rendszerben jöttek és itt ragadtak" - mondja Irambo. Szerinte csak pár tanult afrikai nő dolgozik Magyarországon multiknál vagy nemzetközi szervezeteknél, és akadnak páran, akik például étteremben szolgálnak fel. "Többen közülük a lehetőséget várják, hogy elrepüljenek Nyugat felé" -  állítja.

"Nem szolgálhatunk ki"

A szenegáli Kane Serigne Mansour kisebb megszakításokkal tíz éve él Magyarországon, nemrég egy kísérletben vett részt: "Voltunk tesztelni a szórakozóhelyeket a Menedék Egyesülettel. Kiderült, hogy vannak olyan helyek, ahova nem engednek be feketéket [...]. Általában az a magyarázat, hogy magán parti van épp. A Blahán az egyik felszolgáló azt mondta, hogy ne haragudj, de nem szolgálhatunk ki. Megkérdeztem, hogy miért, mire azt válaszolta, nem tudja".

Kane azért jól érzi itt magát, és nem gondolja, hogy kívülálló lenne. Tíz évvel ezelőtt érkezett Szenegálból és egyenesen a Kispest-Honvédhoz került a focistaként. Neki gyorsan ment a beilleszkedés, csapattársaival hamar megtalálta a közös hangot. "Barátságos emberek a magyarok. Mindenhol jófejek voltak velem. Nem tudom, hogy a foci miatt volt-e ez, de nekem nem voltak rossz tapasztalataim. Amikor megérkeztem, volt egy pár szenegáli ember itt, néha-néha találkoztam velük. Aztán Békéscsabán sok magyar barátom lett és most már itt, Budapesten is van" - mondja.

"Van itt olyan afrikai, akivel nem állok szóba, mert tudom, milyen ember. Volt egy időszak, amikor a szenegáli barátaim mindig kérdezgették, hogy miért nem járok velük, miért mindig fehér emberekkel vagyok. Mondtam, hogy mert ők jó fejek, ti meg folyton problémáztok. Mondták is a szenegáliak, hogy nem is vagyok már igazi fekete, hanem fehér".

Hogy mi a legfurcsább dolog, amivel itt találkozott először? "Hát a hó" - vágja rá. "Pont januárban jöttem, korábban nem találkoztam hóval. Az ételek nem voltak nagyon mások, mert Szenegálban is hasonlóan fűszeresen főznek. Csak az a baj, hogy itt túl sok a disznóhús" - mondja nevetve.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK