Századvég-Forsense: Három párt jutna be a parlamentbe

Vágólapra másolva!
Továbbra is jelentős előnye van a Fidesznek az MSZP-vel szemben a Századvég és a Forsense legfrissebb felmérése alapján. A két legnagyobb párton kívül csak a Jobbiknak lenne esélye az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére a támogatottság alapján, ha most tartanák a választásokat.
Vágólapra másolva!

Jelentős előnnyel vezet a Fidesz az MSZP előtt: a kormánypárt támogatottsága 14 százalék az összes szavazó körében, a Fideszé pedig 25 százalék - derült ki a Századvég és a Forsense kutatásából, amelynek eredményét kedden tették közzé. A biztosan szavazó pártot választók körében a Fidesz a szavazatok közel hattizedére (57 százalék), míg az MSZP a szavazatok negyedére (25 százalék) számíthatna, míg a júniusi támogatottságát stabilan őrző Jobbik 12 százalékra.

A Jobbik kivételével más kispártnak nincs esélye az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére a kutatás szerint. Az SZDSZ-re szavazók aránya a biztos szavazók körében már az 1 százalékot sem éri el. Az MDF és az LMP júniusban még 4-4 százalékon állt, ha most tartanának parlamenti választást, úgy az LMP a szavazatok 2 százalékát, az MDF 1 százalékát szerezhetné meg.

A Bajnai-kormány megítélése megalakulása óta folyamatosan javul, ám a többségi vélekedés még mindig alapvetően negatív. Szeptemberben a megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka értékelte negatívan a kormány tevékenységét. A kabinet értékelése elsősorban a pártszimpátiától függ: az MSZP szavazóinak 93 százaléka ítélte meg pozitívan a kormányt, a Fidesz szavazóinak 84 százaléka viszont negatívan. Nem kedvező az ellenzék tevékenységének megítélése sem: szeptemberben az ellenzék tevékenységét pozitívan megítélők aránya 32 százalék, míg negatív véleményen a kérdezettek 58 százaléka van.