Megbírságolhatják a pénzügyminisztert

Vágólapra másolva!
Szabálytalanul építhette meg II. kerületi házát Oszkó Péter pénzügyminiszter, az engedélyezettnél nagyobb pinceszint épült - írja a Blikk. Oszkó vállalja a bírságot.
Vágólapra másolva!

Az engedélyektől eltérően épülhetett fel Oszkó Péter pénzügyminiszter II. kerületi háza. Az ügyben a helyi építési hatóság indított vizsgálatot, mert a miniszter a tervezettnél nagyobbra építtette a háromszintes ház alatti pinceszintet - írja a Blikk.

A vizsgálat tényét megerősítette a lapnak Láng Zsolt II. kerületi polgármester. Oszkó pénzbírságra számíthat, ha a hatóság valóban hibát talál, kirívó esetben pedig akár az engedély nélkül épült rész bontását - ez esetben a pincerész betömését - is elrendelhetik.

A Blikknek Oszkó azt mondta, az ingatlant kész tervekkel vásárolta, de az építkezés közben kiderült, hogy "statikailag nem megfelelő, ha a ház egyik felét alápincézzük, a másik fele alatt pedig visszatöltött föld van". Oszkó azt mondta, a változtatás miatt az önkormányzathoz fordult, de kiderült, hogy már nem lehet változtatni a terveken, különben visszavonják az engedélyt. "Ezért döntöttem úgy, hogy az engedélytől műszakilag eltérve is megépítjük a szükséges helyiségeket, és vállalom a bírságot" - fogalmazott.

A Magyar Nemzetnek Oszkó azt nyilatkozta, reméli, hogy nem kell bontani az épületet. A használatbavételi engedélyt egyelőre nem kapta meg a négyszintes villához, amely a lap szerint mintegy 400-450 négyzetméteres lesz.