Nagy a tülekedés a rádiófrekvenciákért

Vágólapra másolva!
Nyolc pályázat érkezett az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) a Sláger Rádió és a Danubius Rádió frekvenciájára. A két rádió november közepéig használhatja a frekvenciát. Az ORTT várhatóan az utolsó pillanatban dönt majd.
Vágólapra másolva!

A most hatályos műsorszolgáltatási jogok lejárta előtti napokra csúszhat a döntés arról, melyik társaságok nyerik el a következő időszakra a két országos kereskedelmi rádiós frekvenciát - derül ki abból az összegzésből, amelyet a pályázati anyagok hétfői benyújtása után juttatott el az MTI-hez a médiahatóság.

Hat társaság nyolc pályázatot nyújtott be a hétfő délutáni határidőig a két frekcenciára. A most a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által használt frekvenciára egyaránt négy-négy jelentkező volt. A Danubius Rádió Műsorszolgáltató Zrt., valamint a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt. mindkét frekvenciát megpályázta - közölte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).

A Zene Rádió címe megegyezik a Rádió1-et működtető társaságéval, azonban nem annak tulajdona - mondta Márton Dávid, a cég vezetője az MTI-nek. Márton elmondta, a napokban lemondott a Rádió1 ügyvezetői tisztségéről, a Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt. pedig száz százalékban az övé.

A Sláger által használt frekvenciára jelentkezett még a Sláger Rádió Zrt., illetve Kádár Tamás, az Est Media Group ügyvezetője szerint cégük és a tulajdonukban lévő radiocafé 98.6 által alkotott FM1 Konzorcium.

Az ORTT közleménye szerint a Danubius frekvenciájára az ADVENIO Műsorszolgáltató Zrt. és a Rádió Juventus Műsorszolgáltató Zrt. jelentkezett még.

Az ORTT július 20-án döntött a két frekvencia hét éves használati jogának meghirdetéséről. Az ORTT-nek egy hete van a beadott anyagok alaki, tartalmi érvényességének vizsgálata után arra, hogy előterjesztést készítsen. Három hetet szánnak a hiánypótlási felszólítások kiküldésére és az anyagok beérkezésére, egy hetet pedig az ajánlatok értékelésére, valamint a döntésre. Innentől öt munkanap áll a nyertesek rendelkezésére, hogy megkössék a műsorszolgáltatási szerződést. Így akár november közepére is csúszhat a döntés, pedig a nyerteseknek november 19-én meg kell kezdeniük a műsorszolgáltatást.

Évente minimum 350 millió

A pályázati kiírás szerint a hét véves engedély 2011. július 1-jéig tartó első szakaszára 350 és 700 millió forint közötti díjat ajánlhatnak meg az indulók, míg a hétéves koncesszió hátralévő részére - a 200 milliós fix összeg mellett - a nettó árbevétel legalább nyolc százalékával indulhatnak (felső határt nem állapított meg a testület).

A pályázóknak havi átlagban teljesíteniük kell a 25-35 százalékos magyar zenei kvótát, illetve a reggel öt és este tizenegy óra közötti sávban heti 25-100 percnyi civil, illetve nem pártpolitikai műsor sugárzását kell vállalniuk.

Az ORTT a december 31-én lejárt frekvenciastop miatt nem tudta tavaly kiírni a pályázatot a Sláger Rádió és a Danubius Rádió által 1997 óta használt két frekvenciatartományra, majd a testületen belüli viták mellett az is hátráltatta a munkát, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) csak június közepén döntött egy, a témába vágó médiatörvény-módosításról. Az Ab akkor megsemmisítette azt a jogszabályt, amely lehetővé tette volna, hogy a frekvenciák jelenlegi használói pályázat nélkül meghosszabbíthassák műsorszolgáltatási engedélyüket. (Korábbi cikkünkben elolvashatja a két frekvencia megpályáztatásának történetét.)