Nem volt működőképes a mentőernyő a lezuhant repülőn

Vágólapra másolva!
Volt a lezuhanás kiküszöbölésére szolgáló mentőernyő azon a kisrepülőn, amely hétfőn zuhant el Dunakeszin. Egyelőre sem a gép, sem a pilóta iratait nem találják, így azt sem tudják, ki üzemeltette a gépet.
Vágólapra másolva!

Volt ugyan mentőernyő a hétfőn Dunakeszi közelében lezuhant kisrepülőn, de a felszállás előtt nem helyezték működésbe. Egyelőre a pilóta és a gép iratai sem kerültek elő, így azt sem tudni, ki üzemeltette a gépet. Ezt azért kell kideríteni, mert az üzemeltetőnek kellett volna az ejtőernyőt beüzemelni.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője szerint kedden is folytatódott a helyszínelés a dunakeszi repülőtéren. Többek között arra keresik a választ, hogy járt-e a repülőgép motorja a baleset pillanatában.

Hétfőn este fél 7-kor zuhant le egy Apollo Fox típusú, ultrakönnyű kisrepülő a dunakeszi repülőtér közelében, a pilóta meghalt. A vizsgálatok szerint a repülőgép a Dunakeszi repülőtérről szállt fel, majd egy percnyi repülés után, körülbelül 100 méter magasból a repülőtér közelében lezuhant.