Folytatódik a Zsanett-ügy pótmagánvádas tárgyalása

Vágólapra másolva!
Pszichológus meghallatásával folytatódik szerdán a Zsanett-ügy. A rendőröket nemi erőszakkal vádoló lány pótmagánvádas eljárást kezdeményezett, miután a hatóságok nem tartották megalapozottnak a rendőrök elleni gyanút.
Vágólapra másolva!

Pszichológus szakértő meghallgatásával folytatódik szerdán Zsanett-ügy pótmagánvádas tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. A heves indulatokat kiváltó ügyben a 21 élves fiatal lány azzal vádolt meg rendőröket, hogy 2007. május 4-én megerőszakolták Budapest belvárosában.

Az eset után több magas rangú rendőrségi vezető távozott posztjáról. Miután a hatóságok nem látták a vádakat kellően megalapozottnak, illetve bizonyíthatónak, a sértett lány pótmagánvádas eljárást kezdeményezett.

A Zsanett-ügy korábbi tárgyalásain Bagdy Emőke pszichológus professzor azt mondta, hogy Zsanett igazat beszélhet, mert elbeszélése hitelesnek tekinthető, és a nála lezajlott, úgynevezett poszttraumás szindróma, lelki kimerültség is ezt jelzi. Rajta kívül két másik pszichológust is bevont a bíróság az ügy kivizsgálásába. Egyikük véleménye megegyezik Bagdyéval, a másik viszont nem tartotta élményszerűnek Zsanett vallomását.

Az erőszakos közösülés bűntettével vádolt 5 rendőr ügyében szerdán lesz a 11. tárgyalási nap, amelyen várhatóan újabb pszichológus szakértőt hallgat meg a bíróság.