Belehalt sérüléseibe az integetésért összevert gyalogos

Vágólapra másolva!
Meghalt az egyik gyalogos, akit szeptember végén egy autós vert össze Somogyhatvanban, amiért integettek neki. A rendőrség így már halált okozó testi sértés miatt keresi az autó vezetőjét.
Vágólapra másolva!

Belehalt sérüléseibe az egyik gyalogos, akit egy autós bántalmazott Somogyhatvanban, amiért gyors tempója miatt integetett neki. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön közölte, hgoy a férfi szerdán belehalt életveszélyes sérüléseibe. A rendőrség így már nem életveszélyt, hanem halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat nyomozást, és keresi az elkövetőt. Kézre kerítéséért a nyomravezető 300 ezer forint jutalmat kaphat.

A gyanúsítottról annyit tudni, hogy 30 év körüli, 180-190 centiméter magas, erős testalkatú férfi, a haja a tett elkövetésekor rövidre volt nyírva, s egy olyan ezüst színű Audi személygépkocsival hajtott el a helyszínről, melynek oldalán fekete színű díszléc található.

Az eset szeptember 26-án történt. Az autós már elhaladt a járókelők mellett, de amikor integettek neki, annyira feldühödött, hogy visszatolatott, és rájuk támadt. Megütötte és megrúgta a két férfit, egyikük megúszta könnyebb sérülésekkel, de a másik, szerdán elhunyt férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.