Vágólapra másolva!
Nyolc és húsz év közötti börtönbüntetésre ítélték azt a négy fiatalt, akik két évvel ezelőtt megerőszakolták, majd felakasztották egyik cellatársukat a tököli fiatalkorúak börtönében. A nem jogerős ítélet szerint a fiatalokat feltételesen sem lehet szabadlábra helyezni.
Vágólapra másolva!

Aljas indokból elkövetett emberölés, valamint szemérem elleni erőszak miatt nyolc és húsz év közötti fegyházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében azt a négy fiatalembert, aki fajtalankodásra kényszerítette, majd felakasztotta cellatársát a tököli fiatalkorúak börtönében tavaly októberben.

A négy fiatalnak 20, 13, 14, illetve 8 éves büntetését fegyházban kell letöltenie és 10 évig a közügyek gyakorlásától is eltiltotta őket a bíróság. Az elítéltek feltételes szabadlábra sem bocsáthatók az ítélet szerint. A kihirdetést követően az ügyész gondolkodási időt kért, a vádlottak, illetve védőik felmentésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

A Miszori László vezette büntetőtanács megállapította, hogy ugyan mind a négy vádlott tagadta a gyilkosságban való közreműködést, a rendelkezésre álló bizonyítékok, szakértői vélemények és tanúvallomások alapján tény, hogy 2007. október 13-án az elsőfokú vádlott kezdeményezésére a négy fiatalember fajtalankodásra kényszerítette, majd felakasztotta akkor 19 éves cellatársát.

A pénteki tárgyalás elején M. Ádám másodrendű vádlott elfogultságot jelentett be a Pest Megyei Bíróság ellen, és új eljárást, valamint a sajtó kizárását kérte a tárgyalásról. A bíróság szerinte ugyanis információkat szivárogtat ki a médiának, ezért tudódhatott ki, hogy október 2-án másik büntetés-végrehajtási intézetbe viszik át. Az eljáró bíró válaszul közölte: mivel a bizonyítási eljárás lezárult, a kérés teljesítésére nincs mód.

Az utolsó szó jogán V. János elsőrendű vádlott azt mondta: téves döntés lesz esetleges elítélése. A másodrendű M. Ádám pedig úgy fogalmazott: a jelenlévőknek fogalmuk sincs, hogy mi történik éjszakánként a fiatalkorúak börtönében. Hozzátette: mivel az elsőrendű vádlott folyamatosan megfélemlítette őket, ha nem a cellatársuk halt volna meg, akkor nekik kellett volna. A harmad- és a negyedrendű vádlott sajnálatát és megbánását fejezte ki a történtek miatt.

Mind a négy fiatal bűnös aljas indokból elkövetett emberölés miatt, amelyet az elsőrendű vádlott tevőlegesen követett el, míg a többiek társtettesek voltak, hárman pedig szemérem elleni bűncselekményt is elkövettek - mondta ki a bíróság. Emiatt V. Jánost 20 év, M. Ádámot 13 év, P. Ferencet 14 év, V. Tibort 8 év fegyházra ítélték.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2007 októberében a négy, büntetését a tököli bv-intézetben töltő férfi új cellatársat kapott, akit "csicskáztatni" kezdtek, majd fajtalankodásra kényszerítettek. A bíróság szerint a sértettel, a 19 éves V. Barnabással az volt a bajuk, hogy az anyját gyászoló, gyenge testalkatú és visszahúzódó fiatalember nem akart "megrendelésre" énekelni, vagy ha igen, azt túl halkan tette.

A hangadó, V. János ötlete alapján később arra kényszerítették a síró V. Barnabást, hogy az általuk lepedőkből font, fűtéscsőre erősített kötélre önként felakassza magát - fogalmazott a bíróság, amely szerint a vádlottak ezt azzal indokolták, hogy ezzel "leveszik az átkot" V. János kislányáról. Megígérték, hogy pillanatokon belül levágják majd a kötélről, ám mire ez megtörtént, a fiatalember majdnem megfulladt.

Árulkodó nyomként ott maradt a nyakán egy vörös csík, ráadásul a szomszéd cellában lévők a furcsa zajok miatt gyanút fogtak, és átkopogtak. A lebukástól félve a vádlottak úgy döntöttek, megölik társukat. Mivel V. Barnabás vonakodott az újbóli kísérlettől, és nem ugrott le az ablakpárkányról, az elsőrendű vádlott addig húzta lefelé a lábainál fogva, amíg meg nem fulladt. A többiek végignézték mindezt, majd öngyilkosságnak beállítva a történteket, szóltak az őröknek.

Az ítélet kihirdetésekor a bíró elmondta, hogy a vádlottak előélete miatt nem tekintették enyhítő körülménynek fiatal korukat. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a védők pedig mind a négy fiatal felmentését (másodsoron a büntetésük enyhítését) kérték téves tényállítás, illetve megalapozatlanság miatt. A vádlottak - kérésük ellenére - előzetes letartóztatásban maradnak, ügyüket másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja majd.