[origo] itthon

100
90

Orbán kisebb parlamentet akar

MTI|[origo]|2009. 10. 11., 21:01|Utolsó módosítás:2009. 10. 11., 22:41|

Orbán Viktor ragaszkodik ahhoz, hogy kétszáz főnél kisebb létszámú legyen a parlament; a Fidesz elnöke erről a tv2 Napló című műsorában vasárnap sugárzott riportban beszélt.

JÁTSSZ ONLINE!

A tévéstáb Orbán Viktor felcsúti házában csütörtökön forgatott, amikor a pártelnök mások mellett Lázár Jánost, Hódmezővásárhely polgármesterét látta vendégül a kamerák előtt.

"Ragaszkodom ahhoz, hogy levigyük kétszáz fő alá a parlament létszámát" - jelentette ki Orbán Viktor, megemlítve, hogy pártja a városi és a megyei önkormányzatokban a képviseleti létszámot a felére csökkentené.

"Ez (a parlament létszámának csökkentése) érint mandátumokat, a parlamenti frakciónkban biztosan lesz azért valamilyen mértékű ellenérzés, ha ellenállás nem is. Szeretném tudni, hogy kire számíthatok ebben a dologban" - fordult Lázár Jánoshoz, aki azt mondta, hogy számíthat rá, "határozott az igen". (Pár nappal korábban viszont éppen Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője nyilatkozott arról, hogy a kisebb parlament 2014 előtt nem valósulhat meg.)

A tv2 műsorában ugyanakkor Orbán Viktor azon kérdésére, hogyha a városi és a megyei önkormányzatokban a képviseleti létszámot a felére csökkentik, az okoz-e kezelhetetlen politikai konfliktust, Lázár János nemmel felelt.

A Fidesz elnöke a beszélgetés során azt is elmondta: közölte pártja képviselő-jelöltjeivel, hogy a következő kormányban nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos. Arra a riporteri kérdésre, hogy szándéka szerint olyan elsöprő győzelmet aratnak, hogy nem lesz szükség koalícióra, Orbán Viktor úgy válaszolt: "hát hogyne".

Szintén a riporternek nyilatkozva azt mondta: a szélsőségekkel szemben józan politizálást vár, illetve azoknak az embereknek a képviseletét is vállalni kell, akik korábban a szocialistákra szavaztak, mert úgy tűnik, hogy elvesztették korábbi pártjukat, és inkább a Fidesz felé fordulnak.

Valahol 17 és 20 százalék között kell beállítanunk az adórendszert, az adóterhelést ahhoz, hogy az emberek úgy érezzék, igazságos, helyes és lehetséges dolog befizetni az adókat - fogalmazott a politikus.

"A következő kormánynak rögtön az elején ki kell mondania: márpedig lakáselárverezés nincs; az emberek feje fölül, akármekkora is az adósságuk, a lakást nem lehet elárverezni" - jelentette ki Orbán Viktor.

A parlamenti pártok évek óta egyetértenek abban, hogy a jelenlegi, 386 tagúnál kisebb létszámú parlamentre lenne szükség, de ennek gyakorlati megvalósításában még nem tudtak megegyezni.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »