Miért kell felmászni egy szoborra? - akiknek ugrálóvár a város

Az utca a tornaterem, a házfal a bordásfal, az utcabútorok a dobogók a parkourosoknak. A francia eredetű városi sport űzői a test és a szellem összhangját keresik, miközben járókelőket bűvölnek el, vagy ijesztenek meg merész ugrásaikkal. Bár követői szerint a helyváltoztatás művészete nem versenysport, a hétvégén Berlinben parkour-vébét tartanak. Indulnak magyarok is, jó eredményre számítanak, de szerintük sem a verseny a lényeg, hanem a társaság.

Jó, ha van közönség

"Hát ez kurvajó! Hol lehet megtanulni?" - kérdezi egy nyúlánk, baseballsapkás tini mutáló hangon a körtéri McDonald's előtt Endrééktől. "Figyelj, veszel egy futócipőt, egy melegítőnadrágot, és elkezded. Az egyszerűbb dolgokkal" - magyarázza Endre, aztán felmászik a majdani négyes metróhoz vezető aluljáró lépcsőjének mellvédjére, és átugrik a szemköztire. Helyből, páros lábbal veszi a bő két és fél méteres távot. A végén kicsit inog, de megáll.

Endre és Bence éppen parkour edzést tart. Különböző utcai bútorokon, virágágyások között, aluljárók lépcsője fölött, korlátokon, kapcsolószekrényeken, szegélyköveken ugrálnak. A Körtéren "megugorják" a melegedőköveket, a Goldmann György téren, az egyetemi menza épületének alacsonyabb tetejéről ugranak át a gazos rézsűre, a Gellért téren a virágágyások fölött lendülnek át elegáns mozdulatokkal.

A világ egy nagy akadálypálya

Alapítója szerint a parkour lényege, hogy a lehető leggyorsabban eljussunk A pontból B pontba, úgy, mintha valaki elől menekülnék, vagy valakit üldöznénk, az utunkba kerülő akadályokat pedig minél hatékonyabb mozdulatokkal győzzük le.

Művelői nem sportnak, inkább egyfajta világszemléletnek tartják. Gyökerei egy, a katonai kiképzéseknél használtakhoz hasonló akadálypályákat kiötlő első világháborús francia tisztig nyúlnak vissza, de születése egy kötélmászó-bajnok francia tűzoltó fiához, David Belle-hez köthető. A ma 36 éves Belle volt az, aki az 1980-as években - atlétikai, tornász és harcművészeti ismereteit ötvözve - néhány társával kidolgozta parcours-t, a helyváltoztatás művészetét.

Csoportjuk, a Yamakasi (a kongói lingala nyelvből származó, ya makási jelentése erős test, erős szellem, erős ember), és a hasonló című francia film - amelyben Belle már nem szerepelt - hatására, fiatalok ezrei kezdtek világszerte, gyakran akrobatikus elemekkel tűzdelt utcai tornába, ahol a város a tornaterem, a házfal a bordásfal, az utcabútorok a dobogók. A gyakorlottak lendületből ugranak fel három méteres falakra, vagy ugranak le emeletnyi magasságból. A kívülálló számára úgy tűnik, játszi könnyedséggel.

Összhang

Pedig sok munka van benne. Naponta kell edzeni a huszonéves Hardy szerint, aki szintén az említett film hatására kezdett el parkourozni: A kézen állva fekvőtámasz például jó gyakorlat. Ha valaki tud három trükköt szépen akkor már jó - mondta az [origo]-nak a csoportjával korábban több fellépést is vállaló, különböző reklámfilmekben is szereplő fiatal.

"Ha professzionális szintre vinném meg tudnék élni. 20 évesként jó zsebpénz-kiegészítő volt" - mondja. Mégsem ezért csinálja. "A parkournak sok köze van a távol-keleti filozófiához, a lényege a test és a lélek összhangja... A tudatosságon alapul: amikor a levegőben vagyok, akkor pontosan tudjam, hogy mit csinálok, hova fogok érkezni". Ő félti a parkour filozófiáját azoktól, akik azért csinálja, mert jól lehet vele csajozni, pénzt keresni, jól néz ki.

"Magamért csinálom, hogy lássam, ahogy fejlődök... Jó érzés visszamenni egy helyre, és látni, hogy újabb és újabb ugrásokat tudok megugrani" - mondja az Endrével a műszaki egyetem környékén gyakorló Bence. Gyakran azt nézi a városban, hogy hol, milyen ugrásokra van lehetősége. Pedig építészhallgatóként nem tornaszerként kellene az épületekre tekinteni - ismeri el. De jól hasznosítja a begyakorolt mozdulatokat a kaszkadőrtanfolyamon, ahova jár. Filmben is szerepelt már, azért hívták, mert tud ilyen kunsztokat.

A szobormászás pikantériája

Vannak, akiknek tetszik, amit csinálnak. A körtéren száját tátó tinin kívül néhány mosolygós nagymama is megkérdezi, mit csinálnak, és elismerően figyelik ugrásaikat. Mások nem nézik jó szemmel. A Goldmann téren a portás nénik leparancsolják őket a menza mögötti párkányról, gyakran szólnak rájuk a közterületesek is, "pedig nem a Sándor palotán csinálunk falról szaltót". Ilyenkor odébbállnak, de egy jó ugrás kedvéért előfordul, hogy figyelmen kívül hagyják a figyelmeztetést - mondja Bence.

"Van, aki nem látja benne a szépséget, és nem érti, miért kell neki felmászni egy szoborra, de a lényeg nem az, hogy felmásznak, hanem az, hogy hogyan másznak fel" - állítja Hardy. Előfordul, hogy rendőröket hívnak rájuk. Az előlük való futás "kifejezetten vicces, egy esemény majdnem minden parkourosnak. Megadja a pikantériáját".

Kocsis Ábel - aki a hétvégén zajló berlini parkour világbajnokságon is részt vesz - mesél egy pár évvel ezelőtti nagy futásról, amikor a Budai várban összegyűlt 50-60 parkourosra rendőröket hívtak. A fiatalok két csapatra szakadtak és mindenki szaladt árkon-bokron át, ahogy tudott. Csak azokat kapták el, akik zsákutcába szaladtak.

Filmvágás sajgó lábbal

Előfordulnak sérülések. Bence egyszer a hátát húzta meg - és hagyott ki hónapokat. Ha nem melegítenek be elég jól, akkor megfájdulhat a térd, a boka, a csukló - a térdnek az sem tesz jót, ha nagyobb magasságból nem gurulva érkeznek, hanem talpra. "Betonon landolni nem egy térdkímélő dolog", a sok szaltózás a deréknak megterhelő, de a parkour az egész testet megmozgatja - mondja Hardy, akinek volt már pár kisebb-nagyobb bokaficama. Most már kíméli magát, "szeretnék majd a gyerekemmel focizni" - mondja.

Az alapítók által hangoztatott elvek szerint a parkouros magában gyakorol, és nem a show-ért csinálja, de azért spannolja őket, ha van közönség. Olyankor mindig jobban megy - állítja Bence, akinek hátizsákján kis kameraállvány fityeg. Időnként, ha már jól kidolgoztak egy ugrást vagy ugrássorozatot, akkor rögzítik, és felteszik a netre. Hozzátartozik "a kamerakezelés, a vágás, a zene, is, amikor az ember sajgó lábbal otthon ül" - mondja Hardy.

A videók megmutatják, hogy egy parkouros - vagy ahogy magukat francia kifejezéssel nevezik: traceur - hol tart. Ezeket általában figyelik a rendezvényszervezők, a reklámosok, és ha szükségük van rájuk, akkor hívják őket.

Kakaskodás és tanulás

A parkour nem versenysport. Ezt minden [origo] által megkérdeztet fiatal állítja. Még Kocsis Ábel is. Azt mondja, a berlini versenynek csak a neve világbajnokság, ez is csak egy olyan verseny, mint a többi, amit az európai városokban szerveznek.

A parkour világbajnokságra hat magyar fiatal utazott ki, pécsiek és budapestiek. A versenyeken csak öten indulnak, egyikük ugyanis még korában kezét törte. Kocsi Ábel szerint a verseny két számból áll, amit egy épített pályán rendeznek. Az egyik a stílusról szól, amikor különböző akrobatikus elemeket is belevesznek, a másik pedig a gyorsaságról. Ilyenkor minél rövidebb idő alatt kell teljesíteni az adott pályát. A rendezvényt ezúttal egy fedett stadionban tartják - tavaly eláztak az esőben.

A csapatával tavaly ugyanitt a harmadik helyen végzett, ezúttal is az első öt hely egyikére számít, ám azt állítja, "nem a versenyzésről szól ez a sport", a lényeg a nemzetközi társaság (15 országból gyűltek össze indulók) és az új barátok. Hardy szerint így is erős a versengés, "ha versenysporttá is tesszük, átmehet gyűlölködésbe is". Tetten érhető a csapatok közötti kakaskodás, de a lényeg inkább az, hogy együtt érezzék jól magukat és egymástól tanuljanak.