Két nappal a H1N1-oltás után meghalt egy miskolci nő

Vágólapra másolva!
Meghalt egy idős miskolci nő két nappal azután, hogy beoltották az újinfluenza elleni vakcinával - írja a Népszabadság internetes kiadása. Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés a haláleset és az oltás között. Az ÁNTSZ elrendelte az elhunyt hatósági boncolását, ez minden hasonló esetben kötelessége. A nő krónikus szívbetegségben szenvedett.
Vágólapra másolva!

Két nappal az újinfluenza elleni oltás beadása után meghalt egy 64 éves miskolci nő - írta szerdán a Népszabadság internetes kiadása. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal közölte a lappal: az ÁNTSZ helyi intézete hatósági boncolást rendelt el, hogy kiderítse: lehetett-e összefüggés az oltás és a haláleset között. A boncolást a tisztiorvosi szolgálatoknak minden olyan esetben kötelességük kérni, amikor egy védőoltás után egy hónapon belül életét veszti a beoltott.

Gyakorlatilag kizárt, hogy a krónikus szívbeteg miskolci asszony az újinfluenza elleni vakcina miatt halt meg - reagált Falus Ferenc. Az országos tiszti főorvos elmondta: sajnos Magyarországon óránként 5-7 ember hal meg valamilyen szívbetegségben. Eddig 350 ezer ember kapta meg az újinfuenza elleni védőoltást, tehát a ebben az esetben nagy valószínűséggel véletlen egybeesésről van szó. A Népszabadság úgy tudja, hogy a nőnek nem halálos rendellenessége volt. A Magyar Nemzet csütörtöki száma szerint valószínűleg kizárható, hogy "akut, toxikus hatás okozta volna a tragédiát", a lap szerint ez az oltás beadása után azonnal jelentkezett volna.

Az oltóanyagot gyártó Omninvest Kft. vezetője, Németh Zsolt szerint nem lehet az oltást és a halálesetet összefüggésbe hozni, sem felelősségről beszélni, amíg nincs bizonyítva ok-okozati kapcsolat. Németh szerint még a világon sehol nem igazolták, hogy a vakcina tragédiát okozott volna.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) honlapján olvasható információk szerint a H1N1-vakcina okozhat mellékhatásokat, melyek azonban nem mindenkinél jelentkeznek, és a tesztek során súlyos mellékhatásokat nem tapasztaltak. Az OGYI által felsorolt esetleges mellékhatások közt szerepel fájdalom, bőrpír, duzzanat, beszűrődés az oltás helyén, fáradságérzet, rossz közérzet. Előfordulhat még fejfájás, ízületi és izomfájdalom, verítékezés, láz.

A H1N1 elleni vakcina OGYI honlapján olvasható betegtájékoztatója szerint nem alkalmazható a vakcina, ha az oltandó ember kórtörténetében a vakcina bármely összetevőjével vagy a nyomokban visszamaradt tojásfehérjével, formaldehiddel, gentamicinnel, neomicinnel, vankomicinnel és ciprofloxacinnal szemben fellépő életet veszélyeztető reakció szerepel. A tájékoztató szerint továbbá ha az oltandó ember akut, lázas beteg, akkor lehetőleg csak a tünetek elmúlta után 2-3 nappal oltsák be, allergiás betegségekről pedig feltétlenül tájékoztatni kell az orvost az oltás beadása előtt. A betegtájékoztató nem tartalmaz ellenjavallatot szívbetegség esetére.