Koalíciót ajánl a Fidesznek az MDF

Vágólapra másolva!
Kibékülne, sőt, akár koalíciót is kötne a Fidesszel az MDF. Herényi Károly, a párt elnökségi tagja szerint "csúnya dolgok" történnének, ha a Fidesz egymaga kerülne hatalomra. A párt politikai tanácsadója, Somogyi Zoltán pedig arról írt publicisztikát, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak szüksége van a minőséget képviselő MDF-re, a másik alternatíva ugyanis csak a Jobbik lehet.
Vágólapra másolva!

Az MDF hajlandó megfontolni, hogy koalícióra lépjen a Fidesszel, a legnagyobb ellenzéki pártnak szüksége lesz ugyanis egy "demokratikus fékre", ha kormányra került - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Herényi Károly, az MDF elnökségének tagja. Herényi szerint "elég csúnya dolgokat vetít előre, ha a Fidesz egymaga kerül hatalomra".

Az MDF korábbi frakcióvezetője azt állította: az Orbán-kormány idején Dávid Ibolya pártelnök volt az, aki megakadályozta, hogy Torgyán József, a Kisgazdapárt vezetője legyen az államfő. Szerinte a következő ciklusban többek közt az a veszély fenyeget, hogy Magyarország a koncepciós perek országa lehet, és a listára bárki felkerülhet. Ezzel szemben az MDF kínálhat biztonságot - mondta Herényi.

Hasonlóan fogalmazott a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent írásában Somogyi Zoltán, az MDF vezetőinek rendszeresen tanácsokat adó politológus. Somogyi szerint a Fidesz, mint néppárt politikáját a mennyiségi szemlélet határozza meg, nagyon sok embert kell megszólítania. Ezért a legnagyobb ellenzéki párt nem vállalhatja "a következetességgel és minőséggel járó kockázatokat"

Somogyi szerint Magyarországon csak - az MDF által képviselt - minőségi politika és reális programok és a mennyiségi szemlélet találkozása teremthet életképes együttműködést. A politikai tanácsadó azt írta, a Fidesznek két választása van, vagy az MDF-fel működik együtt, vagy az egyre izmosodó Jobbikkal. "Akkor majd az ostobaságból lesz mennyiség. Naponta halljuk majd Morvai Krisztinát, hogy hol a 'metélt farkincák', hol a 'nem fizetjük vissza az IMF-hitelt' gondolataival kormányozza Magyarországot" - írta.