Hat MSZP-s ítélte halálra a koalíciót

2009.10.15. 15:42

Mindössze hat politikus döntötte el a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció felmondását, a döntésből teljesen kihagyták a budapesti szocialista képviselőket, és az országos elnökségnek sem volt sok beleszólása a kérdésbe - állította az [origo]-nak az MSZP több fővárosi és országgyűlési képviselője. A keddi döntés hirtelen született, miután hétfőn a fővárosi közgyűlésben az SZDSZ-es képviselők feldühítették a szocialistákat, akiket már több támadás ért saját pártjuk részéről.

Kedden öt óra körül jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, hogy felbontják a fővárosban az SZDSZ-szel kötött koalíciót. A döntés - amelyet szerdán tett hivatalossá a budapesti párttanács szavazása - számos fővárosi politikust meglepett. A Budapest politikai erőviszonyait egy csapásra átalakító lépést - bár voltak előzményei - tulajdonképpen egy zártkörű megbeszélésen határozták el egyik pillanatról a másikra, és mire az országos MSZP-elnökség elé került a probléma, már gyakorlatilag eldőlt, hogy mi fog történni. Az MSZP [origo]-nak nyilatkozó budapesti politikusai és országgyűlési képviselői szerint ez volt a koalíciós szakítás forgatókönyve.

A két párt között 15 éve fennálló együttműködés felbomlását az [origo] több forrása által megerősített információi szerint lényegében hat politikus döntötte el: Lendvai Ildikó pártelnök, valamint az öt legbefolyásosabb fővárosi szocialista politikus: Burány Sándor, Steiner Pál, Hagyó Miklós, Horváth Csaba és Molnár Zsolt.

A hat MSZP-s kedden délután három órakor találkozott. A már korábban összehívott megbeszélésen eredetileg a kampányügyekről lett volna szó, de ezt a fővárosi közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén történtek felülírták. Hétfőn a közgyűlésben az SZDSZ-es képviselők feldühítették a szocialistákat, akiket aznap reggel a parlamentben is támadtak párttársaik, felelőssé téve őket az MSZP népszerűtlenségéért.

"Sokan morogtak"

A fővárosi szocialisták ellen az országgyűlési képviselők hétfőn délelőtt, a parlamentben tartott frakcióülésen intéztek támadást. "Sokan morogtak a fővárosi vezetésre" - állította Szanyi Tibor MSZP-s képviselő, aki részt vett a frakcióülésen. Szanyi szerint a koalíció felrúgása az ülésen egyáltalán nem merült fel, bírálták viszont a BKV-botrány miatt a budapesti pártvezetést (a BKV ügyeiről itt olvashat részletesen). Voltak, akik azt javasolták, hogy a fővárosi választási listát - amelyen a párt fővárosi vezetésének tagjai előkelő helyen szerepelnek - újra kellene gondolni, de akadt olyan is, aki gyakorlatilag a fővárosi pártvezetés lemondását követelte.

A frakcióülésen kialakult borús hangulatot erősíthette, hogy hétfőn jelent a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése, amely szerint a Fidesz előnye három és félszeres az MSZP-vel szemben. Szeptemberben még csak két és félszer volt több támogatója a Fidesznek, mint az MSZP-nek.

Szanyi szerint a BKV-botrányon keresztül vezették le a felgyülemlett feszültséget: a vidéki politikusok azzal érveltek, hogy a BKV-botrány még vidéken is csípi az emberek szemét, így az egész pártnak árt. Közéjük tartozott Juhászné Lévai Katalin Hajdú-Bihar megyei politikus, aki az [origo]-nak azt mondta, a frakcióülésen azzal érvelt, hogy vállalni kell a politikai felelősséget, azaz a budapesti felső vezetésnek vissza kell lépnie.

A budapesti pártvezetők felelősségét a múlt héten már a fővárosban is felvetették, az MTI információi szerint az október 6-ai rendkívüli párttanács-ülésen több alapszervezeti tag volt elégedetlen Hagyó Miklós, korábban a BKV-ért is felelős főpolgármester-helyettes és Burány Sándor budapesti elnök tevékenységével. Lemondásuk érdekében még aláírásgyűjtésbe is kezdtek. A budapesti elnökség azzal fékezte meg a bírálókat, hogy bizalmi szavazást kért maga ellen, és végül nagy többséggel támogatást is kapott.

Nem lehetett vitatkozni az SZDSZ-szel

A hétfői frakcióülés után tartott fővárosi közgyűlésen az MSZP - pontosabban Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes - hárompontos javaslattal állt elő. Ez arról szólt, hogy a főváros tulajdonában lévő cégek honlapjaikon 2003-ig visszamenőleg hozzák nyilvánosságra az 5 millió forintot meghaladó értékű szerződéseiket, alakuljon vizsgálóbizottság a fővárosi cégek szerződéskötési gyakorlatának áttekintésére. A legtöbb vitát azonban a harmadik javaslat váltotta ki, amely arról szólt, hogy a BKV igazgatótanácsába (it) és felügyelőbizottságába (fb) delegált tagokat hívják vissza, pártdelegáltak helyett az Állami Számvevőszék szakértői listáján szereplő emberek kerüljenek a testületekbe. Annak ellenére, hogy ezeket a javaslatokat már az október 2-i, Demszky Gábor főpolgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján ismertette Horváth, az SZDSZ azt állította, hogy nem tartottak koalíciós egyeztetést ezekről.

Balogh Pál fővárosi szocialista képviselő szerint az ülésen az SZDSZ-szel nem lehetett vitatkozni: a két párt együttműködése ezer sebből vérzett, és a szocialisták úgy érezték, mindig ők engednek a vitás kérdésekben, miközben az SZDSZ túl sok meghatározó posztra tartott igényt, és hatalmi kérdésekben nem engedett.

Egy név nélkül nyilatkozó fővárosi SZDSZ-es képviselő szerint is a jelenlegi ciklus volt a legnehezebb az MSZP-vel. Korábban  az MSZP-vel jóval könnyebb volt megegyezni, jelenleg viszont megosztottak, két-három érdekcsoport köré tömörülnek - tette hozzá. Az SZDSZ frakcióvezetője, John Emese szerint hétfőn sok nézeteltérés előjött, de korábban is voltak konfliktusok a koalíciós pártok között. Szerinte ennek jele például, hogy szeptemberben a BKV botrányai miatt a két MSZP-s főpolgármester-helyettes - Horváth Csaba és Hagyó Miklós - két napra visszaadta a jogkörét Demszky Gábornak.

Áldásukat adták rá

Megváltozott a helyzet, ezt kellett értékelni - mondta a hétfői, hatszereplős tanácskozás hátteréről Horváth Csaba főpolgármester-helyettes az [origo]-nak. Horváth nem akarta elárulni, melyikük vetette fel először a koalíció felbontásának lehetőségét, de kijelentette, hogy "konszenzusos javaslatról" volt szó. Az [origo] által megkérdezett fővárosi szocialista képviselők többsége azt állította, a sajtóból értesült arról, hogy pártja kilép az SZDSZ-szel kötött koalícióból, ami arra utal, hogy a döntés valóban zárt körben született meg. Még Danielisz Béla és Andó Sándor frakcióvezető-helyettesek is azt mondták, kihagyták őket a döntésből.

Az [origo]-nak több szocialista politikus azt állította, hogy a szakítás ötlete alapvetően két fővárosi politikustól, Steiner Pál frakcióvezetőtől és Burány Sándor budapesti elnöktől származott, míg mások szerint az országos pártvezetés nyomására született meg. Szanyi Tibor szerint - aki egy budapesti választókörzetből jutott a parlamentbe - az országos elnökség inkább csak elfogadta, áldását adta a döntésre, amelyet Burány és Steiner már meghoztak. Ezt megerősítette az MSZP országos elnökségének egyik, névtelenséget kérő tagja is, aki azt mondta: a keddi MSZP-elnökségi ülésen - amely a Lendvai és a budapesti politikusok közötti szűk körű beszélgetést követte - már egy konszenzusos tervvel álltak elő. Vagyis mire az országos elnökség elé került a koalíciós szakítás kérdése, már szinte el is dőlt. Ezért nem is volt komoly vita a javaslatról, az elnökségi ülés kezdete után nem sokkal Lendvai és Burány már sajtótájékoztatón jelentették be a szakítást.

A szakítást az MSZP hivatalosan azzal indokolta, hogy az SZDSZ hétfőn a fővárosi közgyűlésben nem szavazta meg javaslataikat, hanem összejátszott a Fidesszel. Forrásaink szerint valójában hétfőn egyszerre robbant ki a fővárosi MSZP-s politikusokkal szembeni düh a szocialistákból és lett elegük a fővárosi szocialistáknak az SZDSZ-ből.

A hétfői frakcióülésen a budapesti MSZP-seket ért kritika az egyik frakciótag szerint lökést adhatott a változtatáshoz, amely végül a koalíció felmondásához vezetett. Ugyanezen a napon azonban a fővárosi közgyűlés ülésén valóban komoly konfliktus alakult ki az SZDSZ és az MSZP között, és több forrásunk szerint ez csak az utolsó momentum volt a koalíciós partnerek közötti, az utóbbi időben egyre feszültebb viszonyban.

"Örülök, hogy nem kellett kiélezett vitába beszállnom" - jegyezte meg az MSZP elnökségének egyik névtelenül nyilatkozó tagja. Szerinte nem valószínű, hogy hirtelen ötlet volt a döntés, Lendvai Ildikó pártelnöknek biztosan volt több lehetséges forgatókönyve a budapesti politika átalakításáról. Ezt igazolta egy - szintén névtelenséget kérő - elnökségi tag is, aki szerint ugyan előre senki nem készült a koalíció felborítására, de egy múlt heti elnökségi ülésen, ahol számba vették a fővárosi MSZP és az SZDSZ együttműködésének lehetőségeit, a három-négy felvázolt koncepció egyike a koalíció felbontása volt. A budapesti helyzetről - mely az MSZP-nek a BKV-botrány miatt egyre kínosabbá vált - már augusztus vége óta sokszor volt szó az elnökségi üléseken - mondta.

A budapesti koalíciós szakítás folyosói pletyka formájában már hétfőn délután felbukkant a parlamentben - legalábbis ezt állította az [origo]-nak Lakos Imre SZDSZ-es képviselő. Szerinte több szocialista politikus - akiket nem akart megnevezni - már ekkor a szakításról beszélt. A szóbeszéd Szanyi Tiborhoz is eljutott a parlamentben, ő azonban ezeket állítása szerint nem vette komolyan. A keddi szűk körű megbeszélés résztvevője, Horváth Csaba minderre csak annyit mondott: "biztos volt, aki gondolkodott rajta előbb".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK