[origo] itthon
Egérnek látja az ajánlkozó MDF-et a Fidesz
Visnovitz Péter|2009. 10. 19., 9:52|Utolsó módosítás:2009. 10. 19., 10:18|Kommunikációs trükknek, irreális álmodozásnak és szánalmas viccnek tartják az MDF 2010-es koalíciós terveit az [origo] által megkérdezett fideszes vezetők. Herényi Károly, az MDF korábbi frakcióvezetője múlt szerdán jelentette be, hogy pártja hajlandó lenne koalícióra lépni a Fidesszel. A két párt konfliktusa évek óta tart, és bár eddig semmi nem hozott enyhülést, most a legkritikusabb fideszesek is óvatosan fogalmaznak.

Koalíción gondolkodnak
Ajánlat
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"Olyan ez, mint amikor a kisegér meg az elefánt átmegy a hídon, és az egér felkiált: Hallod, hogy dübörgünk?" - jelentette ki az MDF múlt heti koalíciós ajánlatáról a Fidesz frakcióigazgatója, Répássy Róbert. Az MDF korábbi frakcióvezetője, Herényi Károly szerdán jelentette be, hogy megfontolnának 2010-ben egy Fidesz-MDF-koalíciót.
"Ezt a kérdést igazából akkor vethetik majd fel, ha bejutnak a parlamentbe a 2010-es választásokon is" - mondta Kósa Lajos debreceni polgármester, a párt alelnöke. Szerinte ez nem elképzelhetetlen, de eddig is "nagyon rezgett a léc" az MDF eredményeinél (Az MDF a 2004-es EP-választásokon 5,33 százalékot, a 2006-os országgyűlési választáson 5,03 százalékot, a 2009-es EP-választáson 5,31 százalékot ért el, vagyis végig az 5 százalékos bejutási küszöb határán volt.) Addig, amíg a választás nem dől el, ilyen kérdést szerinte feltenni sem érdemes, annyira irreális a feltételezés.
Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerint az MDF az ötlet felvetésénél összekeverte a politikai realitást és a saját vágyait: a politikus "szánalmasnak" nevezte a koalícióról szóló elképzelést. Az [origo] kérdésére, hogy ezek szerint biztosan az MDF nélkül képzelik-e el a jövőt, Szijjártó ugyanakkor nem válaszolt egyértelműen: úgy fogalmazott, "a Fidesz arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb támogatást szerezze meg". Mikor visszakérdeztünk, hogy ezt MDF-fel vagy anélkül képzelik-e el, annyit mondott, hogy "csupán értelmes felvetésre kíván reagálni", ez pedig "nem értelmes felvetés".
Kommunikációs trükk
Az [origo] által megkérdezett képviselők egybehangzóan állították, hogy az MDF felvetését inkább egyfajta hírverésnek, kommunikációs próbálkozásnak tartják, amivel a parlamenti küszöbön táncoló párt saját jelentőségét próbálja felnagyítani. "Ez olyan, mintha egy nyíregyházi topmodell arról beszélne, hogy szívesen szóba állna Ronaldhinoval" - mondta Kósa Lajos.
"Nem is emlékszem, hogy az elmúlt napokban, hetekben mivel került be a sajtóba az MDF Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi ügyén kívül" - tette hozzá Répássy. "Azóta, hogy ezt bedobták, bekerültek újra" - mondta, és szerinte az ötlet nem más, mint egyfajta "médiahekk". A frakcióigazgató közölte: nem akarja elbagatellizálni az ötletet, hiszen mindenkinek kijár a tisztelet, hogy kapásból ne kezeljék le, az ötlet azonban egyértelműen irreális.
"Demokratikus fék"
Herényi Károly a koalíció felvetésekor azzal érvelt, hogy a Fidesznek szüksége lesz egy "demokratikus fékként" működő koalíciós partnerre, ha ugyanis egyedül kerülne hatalomra, akkor "csúnya dolgok" történnének (Herényi nyilatkozatáról itt olvashat bővebben). Kósa erről annyit mondott, hogy az MDF-et valóban demokratikus féknek tartja, de más értelemben: szerinte a párt magát a demokráciát fékezi, amikor szerinte törvénytelenül zár ki párttagokat, vagy a mentelmi jog mögé bújtatja Herényi Károlyt és Dávid Ibolya pártelnököt.
Arról, hogy hasznos-e egy kis párt a koalícióban, a Fidesz alelnöke szerint nem lehet általánosságban beszélni, hiszen szerinte "egyes esetekben hasznos, másokban nem". A korábbi kormányok példái alapján a politikus azonban úgy vélte, hogy a kis pártok inkább "zsarolói" lesznek a kormánykoalíciónak, mint segítői: szerinte ez az SZDSZ, és korábban a Kisgazdapárt esetére is igaz volt.
Répássy azért is furcsállta az MDF felajánlkozását, mert szerinte sértegetéssel próbálnak koalíciós partnert keresni, hiszen lényegében antidemokratikusnak bélyegezték a Fideszt. "Azért, mert egy pártot sokan választanak meg, még nem illik antidemokratikusnak tekinteni" - mondta. Szerinte az ötlet azért is abszurd, mert a két párt az elmúlt időben ellenzékben sem tudott együttműködni, és az MDF - "bár lehetett volna ellenzékből a Gyurcsány-kormány demokratikus fékje, inkább működött együtt velük, mint a Fidesszel".
Nem lehet "visszakéredzkedni"
A Fidesz és az MDF közötti ellentét több éves. 2002-ben, a Fidesz-MDF-FKGP-kormány bukása után még hosszú ideig a viszonylagos megértés uralkodott köztük annak ellenére, hogy a Fidesz szorosabb pártszövetséget, míg az MDF lazább ellenzéki koalíciót tartott jónak.
Az egyetértés a 2004-es EP-választások előtt még megvolt: a Fidesz listavezetője, Schmitt Pál ekkor még arról beszélt, hogy a Fidesz és az MDF hasonló értékek mentén politizál, és sok sikert kívánt az MDF-nek a választásokra. A nyilatkozatokból ugyan egyértelmű volt, hogy a fideszesek egy szorosabb együttműködést, pártszövetséget szeretnének a Fidesz vezetésével, aminek az MDF ellenállt. Ahogy Katona Kálmán, akkori MDF-alelnök fogalmazott: "két választás között nem kell kézen fogva járni az ellenzéki pártoknak, hiszen az ellenzékiség nem olyan, mint a kormányzás."
A 2006-os parlamenti választások előtt nyíltan is megszakadt a két párt együttműködése, amikor Dávid Ibolya MDF-elnök közölte, hogy nem készül koalícióra a Fidesszel. Dávid azt mondta: sem Orbán Viktort, sem Gyurcsány Ferencet nem segíti hatalomra, és csak akkor vállalna közösséget a Fidesszel, ha az MDF adhatná a miniszterelnököt.
A két választási forduló között Dávid Ibolya már teljesen elzárkózott a koalíciótól, és közölte: az MDF a Fidesszel elvi konfliktusban áll. "Amíg nincs közösség az elvekben, addig nincs közösség a kormányzásban" - mondta. Miután pedig az MSZP megnyerte a választást, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azzal kezdte vádolni az MDF-et, hogy "politikai értelemben nem más, mint az MSZP egyik tagozata." Orbán 2006 májusában azt is kijelentette, hogy "ez a történet véget ért", majd az MDF-re utalva közölte: "nem lehet egyszer átmenni a másik oldalra, azután visszakéredzkedni".
Dávid Ibolya a következő években ugyan többször is próbált nyitni a Fidesz felé, de az ellentét nem oldódott. 2007 februárjában arról beszélt, hogy a Fidesz és az MDF között korrekt együttműködést kell kialakítani, és talán "új fejezet kezdődik" a jobboldali pártok együttműködésében", 2009-ben pedig ismét felajánlotta az MDF és a Fidesz összefogását, ezt azonban Orbán Viktor egy viccel elütötte: a Fidesz-elnök azt mondta: "mindig én kértem meg a hölgyek kezét; még olyan nem volt, aki rám akarta volna magát erőltetni. Ez egy új helyzet. Szoknom kell."
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?