Nem védi meg az SZDSZ Dávidot és Herényit

Vágólapra másolva!
Megszavazza Dávid Ibolya mentelmi jogának felfüggesztését az SZDSZ és a Fidesz is. A parlament így hétfőn felfüggesztheti a két politikus mentelmi jogát. Dávidékat kényszerítés és személyes adattal való visszaélés miatt akarja kihallgatni az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ igennel fog szavazni Dávid Ibolya MDF-pártelnök és Herényi Károly MDF-es képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére hétfőn a parlamentben - közölte a párt hétfői frakcióülése után Gulyás József képviselő, aki szerint közvádas ügyekben eddig is igennel voksoltak a képviselők kiadatására.

Az SZDSZ bejelentése után a Fidesz is közölte, hogy igennel fog szavazni a két MDF-es mentelmi jogának felfüggesztéséről. Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes szerint súlyos sérelmet szenvedne a törvény előtti egyenlőség, ha egy ilyen súlyos büntetőügyben az Országgyűlés nem függesztené fel az érintettek mentelmi jogát. A két párt képviselőivel a parlament megszavazhatja Dávidék kiadatását, akiket a mentelmi bizottságban még megóvott az MSZP, korábban pedig iratok bekérése miatt odázták el a döntést ügyükben.

Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát kényszerítés és személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt szeretné felfüggesztetni az ügyészség. Azzal gyanúsítják őket, hogy az adatgyűjtési ügyben arra akartak felhasználni egy, a birtokukba került hangfelvételt, hogy lemondassák Almássy Kornélt, aki Dáviddal szemben elindult a párt elnöki posztjáért.

A tavaly augusztus 1-jén, valószínűleg a titkosszolgálatok által rögzített, és szeptemberben nyilvánosságra hozott felvételen Tóth János, az UD Zrt. ügyvezetője és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója hallható.

A beszélgetés során Tóth azt mondta: valakik azt szeretnék, ha a cég "Dávid Ibolyára keresne terhelőket", mert "meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet", és ebben az akkori alelnök, Almássy Kornél, a párt elnökjelöltje "van benne". Az ügyészség szerint Dávid Ibolya felkereste Csányit is, hogy a bankvezér gyakoroljon nyomást Almássyra. Mivel nem járt sikerrel, sajtótájékoztatón játszotta le a felvételt, illetve osztotta ki annak leiratát.