[origo] itthon

100
90

Megbánta tettét a női pultost kereső söröző

[origo]|2009. 10. 19., 11:38|Utolsó módosítás:2009. 10. 19., 11:54|

Megsértette az egyenlő bánásmód követelményét egy söröző azzal, hogy fiatal nőt akart felvenni pultosnak. A söröző azt bizonygatta, hogy egy mosolygós fiatal nő több vendéget vonz a kocsmába, de az elmarasztaló határozatot hozó hatóság szerint nem a nemiségtől vagy az életkortól függ a személyzet kedvessége.

JÁTSSZ ONLINE!

Elmarasztalt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egy sörözőt, amiért egy álláshirdetésben kizárólag fiatal nőket keresett pultosnak. A sörözőt egy emberi jogok védelmével foglalkozó alapítvány panaszolta be az újságban megjelentetett hirdetés miatt. A hatóság azt vizsgálta, volt-e jogszerű, a munka jellegével, természetével összefüggő oka a sörözőnek arra, hogy ilyen, életkorra és nemre vonatkozó megkötést szabjon.

A sörözőnek azt kellett volna bizonyítania az eljárás során, hogy ha valaki nem fiatal és nem nő, nem tudná, vagy legalábbis nem azonos minőségben tudná ellátni a pultos munkát. Az EBH honlapján olvasható esetismertetés szerint a munkáltató azzal érvelt, hogy az állás betöltésére egy jó fizikummal rendelkező ember a legalkalmasabb, a vendégek pedig szívesebben térnek be a sörözőbe, ha egy mosolygós, kedves nő fogadja őket.

A hatóság azonban nem fogadta el ezeket az érveket. Álláspontja szerint sem az életkortól, sem a nemiségtől nem függ a személyzet kedvessége, a vendéglátóhely forgalmát nem befolyásolja közvetlenül a személyzet neme, a munkakör betöltéséhez szükséges állóképességgel és fizikummal pedig nem csak a fiatalabb korosztályba tartozó nők rendelkezhetnek.

Az EBH a jogsértés kimondásán és határozatának nyilvánosságra hozásán túl egyéb büntetést nem alkalmazott. A munkáltató nyilatkozatában elismerte a jogsértést és megbánást tanúsított.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/William West Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »