Tarlósék faképnél hagyták Demszkyt

Vágólapra másolva!
Nem várták ki a Demszky Gábor főpolgármester által összehívott ötpárti egyeztetés végét az ellenzéki frakciók vezetői. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy pártja többé el sem megy ilyen egyeztetésre. Az MDF-frakció vezetője azt mondta: azért hagyta ott a tárgyalást, mert Demszky nem állt elő arról szóló konkrét programmal, hogy miként működtetné a fővárost az SZDSZ-MSZP koalíció felbomlása után. Az SZDSZ frakcióvezetője szerint viszont javaslatot hozott magával a főpolgármester. Az Országgyűlés hétfőn nem dönt arról a fideszes törvényjavaslatról, amely lehetővé tenné a fővárosi közgyűlés feloszlatását, új választás kiírását.
Vágólapra másolva!

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője és Endrédy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese háromnegyed óra elteltével távozott a hétfői fővárosi ötpárti megbeszélésről, amelyet Demszky Gábor főpolgármester hívott össze. Néhány perccel utánuk távozott az MDF képviselőcsoportot vezető, de független Hock Zoltán is.

Az MDF-frakció hiányolja, hogy Demszky Gábor főpolgármester az ötpárti egyeztetésen nem terjesztette elő azt a minimálprogramot, amellyel a következő egy évben működtetni lehetne a várost - közölte távozása után Hock. Azt mondta: akkor látja értelmét egy következő egyeztetésnek, ha a főpolgármester egy konkrét programot tesz le eléjük az asztalra. Szerinte a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció még működik, ezt jelzi az, hogy a következő közgyűlés tervezett napirendjén a két lemondott szocialista főpolgármester-helyettes, Horváth Csaba és Hagyó Miklós előterjesztései szerepelnek. Hock az egyeztetés után azt is kijelentette, hogy sem az MDF, sem a Fidesz-KDNP nem fog főpolgármester-helyettest adni. Az egyeztetésen egyébként nem is került szóba a főpolgármester-helyettesek jelölése.

Tarlós hétfő délután közölte, hogy a Fidesz nem vesz részt több ötpárti egyeztetésen sem. Hasonlóan érvelt, mint Hock: szerinte nincs értelme az egyeztetésnek, miközben továbbra is létezik az MSZP-SZDSZ koalíció, és a főpolgármester-helyettesek továbbra is hivatalban vannak. Tarlós "szánalmas, és minden alapot nélkülöző MSZP-s híresztelésnek" mondta szintén, hogy főpolgármester-helyettest jelölnének.

Demszky elvárja, hogy Hagyóék bejárjanak dolgozni

Az egyeztetés vége után John Emese, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője viszont azt állította, hogy Demszky letett az öt párt képviselői elé egy javaslatot arról, milyen keretek között működtethetnék tovább a várost. Az ellenzéki frakcióvezetők azonban jelezték, hogy ők "jelen pillanatban" nem tartják megszűntnek a koalíciót, ezért nem kívántak a keretekről beszélni - mondta John, aki szerint a koalíció igenis megszűnt. Az SZDSZ-es vezető szerint mindegyik párt jelezte, hogy a város érdekében bizonyos előterjesztésekben partnerek lesznek.

Hock szerint Demszky egyik javaslata az lett volna, hogy az ötpárti egyeztetés vegye át a felbomló és megszűnő kabinet szerepét, mivel az megítélésük szerint a közgyűlés súlytalanítását jelentette volna. A kísérletet elutasították, mert az MDF-esek szerint az a közgyűlés súlytalanítását jelentette volna. "A szakmai vitát a szakbizottságban, a politikai vitát a közgyűlésben kell lefolytatni. Az ötpárti konzultáció legfeljebb a működés keretfeltételeit tudja meghatározni, többet nem" - mondta Hock, aki szerint a főpolgármesternek jobban kell a szakapparátusra támaszkodnia az előterjesztések előkészítésénél.

Demszky az egyeztetés után a főpolgármester-helyettesek helyzetéről beszélt. Közölte: tudomásul veszi, hogy a következő egy hónapban átmeneti állapotban működik az önkormányzat, de munka nélküli főpolgármester-helyettesekre nincs szüksége, ezért elvárja, hogy a szocialista Hagyó Miklós és Horváth Csaba járjon be a városházára a következő egy hónapban, és adják át személyesen neki folyamatban lévő ügyeiket. Demszky elfogadja, de kissé soknak tartja a távozásukig hátra lévő négy hetet. Szerint a távozó helyettesek november 20-ig végig tudják vinni már benyújtott előterjesztéseiket, de olyan döntéseket már nem hozhatnak, amelyek hatása "a mandátumukon lényegesen túlmutat".

MSZP: Teljesen eredménytelen volt az egyeztetés

Az ötpárti megbeszélést teljesen eredménytelennek értékelte Steiner Pál, a fővárosi szocialista frakció vezetője. Szerinte sem abban nem állapodtak meg, hogyan működtessék a továbbiakban a várost, sem abban, hogy milyen közös álláspontra tudnak jutni a csaknem 60, legfontosabbnak ítélt fővárosi ügyben.

Korábban Demszky azt mondta, hogy kisebbségből konszenzusos kormányzásra készül. Ez azt jelenti, hogy valamennyi fontos, a Fővárosi Közgyűlés elé beterjesztendő javaslatát előbb egyeztetni kívánja a frakciókkal, és csak többségi támogatás mellett nyújtja be azokat a testület üléseire. Steiner azt mondta: partnerei szeretnének lenni a főpolgármesternek abban, hogy kisebbségben vezesse a várost, a "csakazértis" ellenzékiség nem szerepel az elképzeléseik között. Minden beterjesztett javaslatot átgondolnak - ígérte a szocialista politikus.

Tarlós is azt mondta hétfő délután, hogy hajlandók lennének közösen fellépni az SZDSZ-szel, ha a fővárosi intézmények működését az MSZP veszélyeztetné. A fideszes frakcióvezető-helyettes ugyanakkor hozzátette: ez nem jelent koalíciót a liberálisokkal. Tarlós bejelentette azt is, hogy a Fidesz elnökével közösen tíz napon belül nyilvánosságra hozzák az ellenzéki párt Budapest-programját.

A Demszky által meghirdetett egyeztetésre hétfőn eredetileg a közgyűlés öt frakciójának a vezetője, Steiner Pál szocialista, John Emese szabad demokrata, Tarlós István fideszes, Bagdy Gábor kereszténydemokrata és Hock Zoltán kapott meghívót. Endrédy Bagdyt helyettesítette. A mindössze három tagból álló MDF-frakció egyik tagja, Vaskor László a hétvégén közölte, hogy kilép a frakcióból, és függetlenként folytatja a munkát. Emiatt Vaskort külön meghívták a hétfői egyeztetésre, de az MTI szerint ő nem jelent meg. Arra a kérdésre, miért hagyta el a háromfős frakciót Vaskor, Hock azt válaszolta: képviselőtársát "kiléptették" a frakcióból.

Rendkívüli közgyűlést akart az MSZP

Az MSZP a múlt kedden jelentette be, hogy felmondja az SZDSZ-szel kötött koalíciót, és ezzel véget vet a két párt 15 éve tartó együttműködésének a fővárosban. (A koalíció szakadásának hátteréről részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat.) Az MSZP részben a múlt hétfői közgyűlésen történtekkel magyarázta a szakítást, ugyanis ezen a zárt ülésen a szabad demokraták nem járultak hozzá a fővárosi cégek átláthatóvá tételét célzó szocialista javaslathoz.

Horváth Csaba távozó szocialista főpolgármester-helyettes hétfő délelőtt közleményt adott ki arról, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi erre a napra, hétfőre. Horváth újra az átláhatósági javaslatot akarja elővenni a rendkívüli közgyűlésen, azt szeretné, hogy a közgyűlés még hétfőn tárgyalja meg és fogadja el az úgynevezett Budapesti Átláthatósági Intézkedéseket. Horváth és Hagyó Miklós, a másik szocialista főpolgármester-helyettes pénteken nyújtotta be a lemondását, megbizatásuk november 20-i hatállyal fog megszűnni. Horváth hétfői közleményében már csak azt írta a neve alá, hogy fővárosi képviselő.

Tarlós az ötpárti egyeztetés utáni sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a szocialisták azt hangoztatják: a fővárosi önkormányzatnál az MSZP az, amelyik átláthatóságot akar, és ezzel szemben létezik egy SZDSZ-Fidesz-koalíció, ami ebben megakadályozza. A fideszes frakcióvezető szerint ez "vicc". Szerinte korábban éppen az MSZP akadályozta meg, hogy vizsgálatot induljon a BKV-nál. Tarlós kijelentette, hogy ezért nem bíznak a szocialistákban, az ügyészségtől várják a "kritikus ügyek" tisztázását.

Nem dönt hétfőn az Országgyűlés a budapesti választásról

A Fidesz hétfőn az Országgyűlés házbizottságának ülésén kezdeményezte, hogy a házszabálytól eltérve a parlament azonnal, már hétfőn fogadja el azt a törvényjavaslatukat, amely lehetővé tenné a fővárosi közgyűlés azonnali feloszlatását. A Fidesz azt szeretné, hogy időközi választást lehessen tartani Budapesten az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlása után. A törvényjavaslatra azért van szükség, mert a hatályos törvények szerint a választásokat megelőző egy évben nincs lehetőség a testület feloszlatására.

A kezdeményezés azonban nem volt sikeres, az Országgyűlés nem dönt hétfőn a fideszes törvénymódosításról - közölte Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfő délutáni sajtótájékoztatóján, a házbizottság ülése után. A házszabálytól eltérést sem az MSZP, sem az SZDSZ nem támogatta. "Ezt úgy értékeljük, hogy az MSZP és az SZDSZ a zavarosban akar halászni" - mondta Répássy, aki szerint a szocialisták és a szabad demokraták az elkövetkező időt nem a főváros ügyeinek a rendbetételére, hanem újabb "mutyizásokra, alkudozásokra" akarják fordítani.

Répássy hozzátette: a Fidesz törvénymódosítási indítványa még az Országgyűlés elé kerülhet, de ismét az MSZP-n és az SZDSZ-en múlik majd, engedik-e napirendre vételét. Azzal, hogy hétfőn nem dönt az ügyben a Ház, idén már biztosan nem lehet új választást kiírni Budapesten - mondta a politikus.