[origo] itthon

100
90

Vádat emelnének a Gárda kapitánya ellen

MTI|2009. 10. 20., 15:18|Utolsó módosítás:2009. 10. 20., 16:05|

A BRFK vádemelést javasol a Magyar Gárda főkapitánya ellen izgatás miatt. A korábban a bíróság által feloszlatott csoport júliusban kétszer is tüntetésre hívta híveit, az egyik demonstráción bejelentették a Gárda újjáalakulását.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Lezárult a Magyar Gárda főkapitánya elleni nyomozás, a BRFK vádemeleést javasol törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt. A nyomozás még júniusban indult, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát.

Az eljárást egy felhívás alapján indították, amely szerint a már feloszlatott Magyar Gárda demonstrációt szervez Budapesten. Ezután július 4-én be nem jelentett tüntetést tartottak a gárda feloszlatása ellen, de a rendőrség feloszlatta a tüntető tömeget. Erre válaszul a Jobbik július 11-én nagygyűlést szervezett, ahol bejelentették a Magyar Gárda mozgalom újjáalakítását. A BRFK szerint a két rendezvényen elhangzott beszédek is megalapozták a bűncselekmény gyanúját és a vádemelési javaslatot.

A július 11-i nagygyűlés után jelentette be a BRFK: eljárást indítottak, hogy tisztázzák, ki vagy kik követhettek el jogsértést azzal, hogy részt vettek egy feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében. Ezután indult nyomozás törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás, illetve egyesülési joggal visszaélés elkövetésének gyanúja miatt.

Az ügyben a rendőrség szerint kihallgatták a 33 éves K. Róbertet is. Az MTI úgy tudja, hogy Kiss Róbertről, a Magyar Gárda főkapitányáról van szó, aki tagadta az izgatás elkövetését.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »