Kalodába zárná Draskovicsot Vona

Vágólapra másolva!
Ötezren gyűltek össze a Jobbik október 23-i rendezvényén a fővárosi Deák téren, köztük több száz egyenruhás gárdista, akik felsorakoztak a színpadnál. A beszédek előtt nemzeti érzelmű rap szórakoztatta a résztvevőket, a gárdista lányok csokit és vizet osztottak a fáradó gárdistáknak. Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti képviselője a haza visszaszerzését tűzte ki célként. Vona Gábor, a Jobbik elnöke pokolfajzatnak nevezte az igazságügyi és rendészeti minisztert, és a benne munkáló dühről beszélt a színpadon.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal három óra előtt megindult a tömeg a Szabadság térről a Deák térre, ahol délután háromkor elkezdődött a Jobbik Magyarországért Mozgalom nagygyűlése - jelentette az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója. Sok kézben lehetett látni jobbikos zászlót, és a tömeg egy hatalmas magyar és egy árpádsávos zászlót is vitt magával. A Szabadság téren egy órakor kezdődött a rendezvény a Hazatérés templománál, az istentisztelet után vonultak át a Deák téri nagygyűlésre.

A Deák téren végül körülbelül ötezren gyűltek össze tudósítónk szerint. A környéken nagy volt a rendőri készültség, sok volt a rendőrautó és a sarkokon 5-6 fős rendőrcsoportok várakoztak, de rohamrendőrt nem lehetett látni. A Deák tér felé tartva egy középkorú férfi egy fiatal fiúval arról beszélgetett, hogy szerintük a Fidesz biztos azért nem tartott nagyobb gyűlést, mert féltek, hogy többen jönnek át a Jobbikhoz. Erre a középkorú férfi azt mondta, hogy majd a választások után kiderül: "áruló-e a Viktor", de ha az, akkor "kikaparják a szemét".

A Deák téren nemzeti érzelmű rap szólt a kezdés előtt, Vona Gábortól, a Jobbik elnökétől származó idézetekkel. A színpad előtt egyenruhás gárdisták sorakoztak fel. Többen az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György nevét skandálták, illetve azt, hogy "éljen a gárda". A tömegben később befőttesüveggel jártak körbe lányok, akik pénzt gyűjtöttek Budaházynak. A rendezvényen a kezdetek óta állva várakozó gárdistáknak csokit, vizet és szőlőcukrot osztogattak a gárdista lányok.

A műsor a Himnusszal kezdődött, melyet egy gárdista énekelt elő. Közben kisebb vita alakult ki a gárdisták között arról, hogy ilyenkor le kell-e venni a sapkát vagy sem. Nem sikerült megegyezni: néhányan levették, mások nem - jelentette tudósítónk. A rendezvény megnyitásakor a színpadról köszöntötték az Új Magyar Gárda Mozgalmat.

Dörner György színművész elszavalta A walesi bárdok című Arany-balladát. Beszédet mondott a Jobbik európai parlamenti képviselője, Balczó Zoltán, akit úgy konferáltak fel, mint aki "szakmai kérdéseivel már többször megizzasztotta az EP-ben Barrosót". (José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke - a szerk.)


Morvai: "A jövő a magunkfajtáké"

Európa magyar hangjaként konferálták fel Morvai Krisztinát, a Jobbik EP-delegációjának vezetőjét. "1956-ban megmutattuk, hogy az elnyomást nem szabad eltűrni. (...) "Nem az a küldetésünk, hogy belesimuljunk, hogy alkalmazkodjuk" - jelentette ki Morvai.

Beszédében szemkilövetőknek nevezte a jelenlegi kormány tagjait, és azt mondta, hogy "a következő választáson elkergetjük a hazaáruló szemkilövetőket, és ordas eszméikkel együtt száműzzük őket a politikából". "A jövő a magunkfajtáké", és az elnyomó globális világhatalmi elit ideje lejárt - tette hozzá Morvai.

Bírálta az Európai Uniót, az IMF-et, az MSZP-t és az SZDSZ-t. Közölte, hogy feljelentést tesz Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter ellen, de az nem derült ki pontosan, hogy milyen ügyre gondolt. Beszéde végén az MSZP-t diktatórikusnak bélyegezte, és azt mondta: "visszaszerezzük a hazát. (...) Nem állhatunk meg félúton"

Pokolfajzatokról és dühről beszélt Vona

Vona Gábort, a Jobbik elnökét Magyarország jövendő miniszterelnökeként mutatták be, mikor színpadra lépett. Ő maga is tett olyan kijelentést, hogy hamarosan a Jobbik lesz a legnagyobb párt. 2006 és 1956 párhuzamáról beszélt, beszédét azzal kezdte, hogy Draskovics megfenyegette a gárdistákat: ne merjenek '56-os megemlékezésre menni. Vona azt mondta, hogy Draskovics és a hozzá hasonlók "pokolfajzatok, akiket az önkormányzatok főterén kalodába zárnak, hogy hazafelé mindenki leköphesse őket."

FotA3: HajdAo D. AndrA!s [origo]
A Jobbik gyűléséről készült képeket a fotóra kattinva találja

Szombaton lesz hat éve, hogy megalakult a Jobbik. Vona szerint a párt küldetése a hazug rendszer leváltása, pusztán az igazsággal. Szerinte minden parlamenti párt hiteltelenné vált. Bírálta Orbánt Viktort és a Fidesz politikáját is, amiért szerinte csendben asszisztáltak az MSZP és az SZDSZ kormányához. "Eltakarítottuk az SZDSZ-t, így fogjuk hamarosan az MSZP-t is eltakarítani" - mondta a júniusi európai parlamenti választások eredményéről és arról, hogy mi vár még rájuk.

Vona azt ígérte, hogy ha a Jobbik bekerül a parlamentbe, lesz csendőrség és lesz bevásárlóközpont is, de azt nem Tescónak, hanem Turulnak fogják hívni. Azt is ígérte a Jobbik elnöke, hogy megregulázzák a liberális médiát.

Szónoklata végén a dühről beszélt a Jobbik elnöke. Azt mondta: sokszor próbálja türtőztetni magát, de nem tudja a dühöt magában tartani, mert ez nem az ő dühe, hanem szülei, nagyszületi és korosztálya dühe. Akinek nem forr a vére ettől a szent dühtől, "annak vagy nincs vére, vagy nincs szíve vagy nem magyar" - jelentette ki.

Székesfehárváron feljelentettek 37 gárdistát

A Fejér megyei rendőrség közleménye szerint péntek délelőtt Székesfehérváron igazoltattak a rendőrök 37 embert, akik a Magyar Gárda formaruháját viselték, felette fekete bomberdzsekit, zászlókat lengettek, és alakzatban sorfalat álltak az 56-osok terén az 56-osok Világszövetsége, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében bejelentett rendezvényen. A rendőrök feljelentést tettek a 37 ember ellen feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel szabálysértése miatt.

Mivel a fővárosi Jobbik-rendezvényen is egyenruhában sorakoztak gárdisták, az [origo] megkérdezte a BRFK-t, mi az álláspontjuk ezzel kapcsolatban. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője későbbre ígért tájékozatást.