Személyvonat ütközött autóval Pannonhalmánál

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Személyvonat és autó ütközött Pannonhalma térségében, az écsi átjáróban szombat délután, a balesetben senki nem sérült meg. A vonat négy és fél méteren át tolta maga előtt az autót, majd az lecsúszott a vasúti sínről - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Kálmán Gabriella szerint az autó 32 éves vezetője egyedül utazott, a baleset követően ki tudott szállni a kocsiból. A rendőrség megkezdte a sofőr meghallgatását, de ő - vélhetően a pszichés megrázkódtatás miatt - egyelőre nem tud visszaemlékezni arra, hogy működött-e a vasúti átjáró fénysorompója. Az elsődleges adatok alapján működött az ütközéskor a fénysorompó az átjáróban, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szerint azért nem történt tragédia, mert a Pannonhalma irányából Győr felé közlekedő vonat épp csak elhagyta az állomást Écsen, amikor a baleset történt.