[origo] itthon
Vádat emeltek a mohácsi rajztanár ellen
MTI|[origo]|2009. 10. 26., 12:32|Utolsó módosítás:2009. 10. 26., 13:10|A rendőrség javaslata alapján vádat emelt az ügyészség a mohácsi rajztanár ellen szemérem elleni erőszak, megrontás és szerzői jogok megsértése miatt. A februárban letartóztatott 45 éves pedagógus a gyanú szerint az iskolai rajzszakkörön fajtalankodott a hozzá járó kislányokkal. A bíró zárt tárgyalást rendelt el.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static4.origos.hu/i/0902/20090204mohacsbro7.jpg)
Az iskola, ahol a tanár dolgozott
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Vádat emelt az ügyészség a napokban a pedofília gyanújába keveredett mohácsi rajztanár ellen, az ügy iratai már meg érkeztek a bíróságra. A per a Mohácsi Városi Bíróságon lesz, az első tárgyalási napot még nem tűzték ki, de várhatón decemberben vagy jövő januárban lesz - mondta hétfőn Hajdú István bíró, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője.
A pedagógust tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal, egy rendbeli megrontással, kilenc rendbeli szerzői jogok megsértésével vádolják. Az ügyben eljáró bíró zárt tárgyalást rendelt el, mert olyan szexuális bűncselekményekről van szó, amelyeknek gyerekek a sértettjei.
A rendőrség a múlt hétfőn jelentette be, hogy befejezte a nyomozást a februárban letartóztatott rajztanár ügyében. A rendőrök eredetileg három kislány beszámolója alapján gyanúsították meg és tartóztatták le a 45 éves férfit, a nyomozás során azonban újabb tanítványai vallottak ellene. Először egy hatéves kislány édesanyja tett bejelentést a rendőrségen. Az anya vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyerekét, ahol kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. A nő ezután elbeszélgetett a gyerekkel, aki elmondta, mi történt vele az általános iskolában. A kislányt igazságügyi gyermekpszichológus is megvizsgálta, aki úgy látta: a gyerek által elmondottak életszerűek.
A rendőrök több száz embert hallgattak meg a nyomozás során - mondta korábban Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya. A gyerekeket igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével hallgatták ki. Olyan diákokról is kiderült, hogy valószínűleg az erőszak áldozataivá váltak, akiknek szülei a letartóztatás után még a tanár mellett demonstráltak Mohács főterén, és kérték szabadon bocsátását.
A gyanú szerint a tanár az iskolai tanteremben, a rajzszakköri foglalkozás alatt fajtalankodott a gyerekekkel. Erre Garamvári szerint az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyerek vett részt. A tanár nem közösült a diákokkal, de hogy mit tett pontosan, a mohácsi rendőrkapitány "a sértettek kímélete okán, erkölcsi okokból" nem kívánta részletezni.
A nyomozók házkutatást tartottak a tanárnál, és több adathordozót is lefoglaltak. A férfi elfogása után tagadta a bűncselekményeket. Garamvári közölte, hogy az eljárás során vizsgálták az iskola felelősségét is. Felmerült kiskorú veszélyeztetésének gyanúja, de végül azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?