Előzetesben marad Overdose tulajdonosa

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásban marad Romániában Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa. Azzal gynúsítják, hogy megpróbálta eltüntetni és Magyarországra menekíteni felszámolás alatt álló partiumi cégének üzeméből a gépeket.
Vágólapra másolva!

Elutasította a nagyváradi bíróság Mikóczy Zoltán szabadlábra helyezési kérelmét. Az Overdose nevű versenyló tulajdonosát a múlt héten vették őrizetbe, és legalább tíz napra előzetes letartóztatásba helyezték, magyar állampolgárságú üzlettársával, Gy. D. S.-sel együtt.

A szlovák állampolgárságú Mikóczy Zoltánt és magyar állampolgárságú üzlettársát Romániában vették őrizetbe múlt csütörtökön. Azzal gyanúsítják őket, hogy ki akarták vonni felszámolás alatt álló egykori romániai cégükből a 700 ezer lejre (43 millió forintra) becsült gépparkot, mielőtt az a hitelezőik birtokába kerülhetett volna. (Az ügyről itt talál részleteket, Overdose bemutatását pedig itt olvashatja el.)

Mikóczy egyik barátja, a lóversenybíró Száraz György szerint a büntetőeljárás miatt akár Mikóczy futtatói joga is veszélybe kerülhet, egy csődeljárásban pedig akár a versenylovat is lefoglalhatják. Ezzel szemben Czucz István, a ló társtulajdonosa szerint Mikóczy letartóztatása nem befolyásolja a további versenyeztetést. Minderről bővebben itt olvashat.