[origo] itthon
Félti a végjátéktól a rádiófrekvenciákat az ORTT-elnök
[origo]|MTI|2009. 10. 27., 15:50|Utolsó módosítás:2009. 10. 27., 19:57|Az ORTT szerdai ülésén javasolni fogja Majtényi László, az ORTT elnöke, hogy további pályázókat zárjon ki a médiahatóság a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciáért versenybe szálló cégek közül. Az elnök azt kifogásolja, hogy míg egy pályázót a testület korábban kizárt irreális üzleti terve miatt, ezt más, szerinte szintén megalapozatlan ígéretekkel próbálkozó rádióknál nem tette meg. Szerdán véglegesen eldőlhet, mi lesz a Sláger és a Danubius jelenlegi frekvenciájával.

Majtényi aggódik a verseny tisztaságáért
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Az Advenio Zrt. mellett az FM1 Konzorcium, a két országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságért folyó versenyben maradt két kisebb pályázó ajánlatának visszautasítását javasolta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke az MTI médiahatósági forrásból származó információja szerint kedden.
Majtényi László módosító indítványokat nyújtott be kedden a rádiófrekvencia pályázatokhoz annak érdekében, hogy kizárják a két országos műsorszolgáltatási jogosultságért folyó versenyből azokat, akik szerinte irreális üzleti tervet nyújtottak be. A testület szerdán ül össze, és az elnök szerint "nagy valószínűsége" van annak, hogy véglegesen el is dönti, mi lesz a sorsa a jelenlegi Sláger és Danubius frekvenciájának.
"A kiírás jó, a pályázatot el lehet dönteni, nincs szükség új pályázat kiírására" - mondta egy keddi sajtótájékoztatón Majtényi László, aki szerint annyi történt, hogy "egyesek" elrontották a saját ajánlatukat. Mint mondta, elve az, hogy az árajánlat legyen felülről nyitott. Példaként említette: egy nagy nemzetközi médiacégnek megérheti, hogy akár néhány éven át is veszteségesen működjön azért, hogy a frekvencia birtokába jusson.
Majtényi László kérdésre válaszolva "a lehető legrosszabb" esetnek azt nevezte, ha a két jogosultság november 18-i lezárultáig nem kötnek szerződést a most futó pályázat nyerteseivel. Ugyanakkor arra a "kisebb rossz" megoldásra, hogy az ügy nyugvópontra jutásáig, akár egy új pályázat végéig ideiglenes engedéllyel működhessen a Sláger és a Danubius Rádió, azt mondta: erre e pillanatban nem lát jogi lehetőséget.
Majtényi - ahogy azt október 12-én kiadott különvéleményében is - azt állítja, hogy a médiahatóság helytelenül megkülönböztette a pályázókat, amikor október 7-én csak a mindkét frekvenciáért harcba szálló Zene Rádió Zrt.-t zárta ki az üzleti terv megalapozatlansága miatt, miközben ugyanezért más indulókat is ki kellett volna zárni. Szerinte ugyanis más pályázók szintén megalapozatlan, irreális üzleti tervet nyújtottak be, a pártok által delegált ORTT-tagok azonban ezeket mégis benn tartották.
"Az egész ügy körül van valami furcsaság, ezt mindenki érzékeli" - utalt Majtényi arra, hogy az elmúlt napokban Sólyom László köztársasági elnök, és Bajnai Gordon kormányfő is szót emelt a rádiópályázatok jogszerű elbírálásáért. (Itt elolvashatja az [origo] rádiópályázatokról szóló interjúját Majtényi Lászlóval). Majtényi szerint "az a veszély, hogy a médiapiac egy szegmense összeomlik, ha olyan pályázattal viszik el a frekvenciát, amely teljesíthetetlen" - mondta keddi sajtótájékoztatóján.
A pályázók a két országos rádiófrekvencia üzemeltetéséért versenyeznek, ezekre kellett ajánlatot tenniük. Egyrészt a 2011. július 1-ig tartó első szakaszra kellett megajánlaniuk egy adott díjat (350 és 700 millió forint között), másrészt a hétéves koncesszió hátralévő részére - egy 200 milliós fix összeg mellett - a nettó árbevétel bizonyos százalékát kellett ígérniük. A pontozási rendszerben minél többet ajánl valaki, annál több pontszámot kap a pályázatnak erre a részére.
Az ORTT nyáron írta ki pályázatot a Danubius és Sláger Rádió frekvenciájára, mivel a két országos kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási jogosultsága novemberben lejár. A pályázatra hat cég összesen nyolc pályázatot nyújtott be, azonban október 7-én az ORTT a mindkét frekvenciára pályázó Zene Rádió Zrt.-t az üzleti terv megalapozatlanságára hivatkozva kizárta. Így a Danubius frekvenciájáért a most működő rádió mellett az Advenio és a Rádió Juventus Zrt. indul. A Danubius elindult a másik, jelenleg a Sláger Rádió által használt frekvenciáért is, amelyet a Sláger is szeretne megtartani, itt a harmadik pályázó az FM1 konzorcium.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.