120 milliót érő fát taroltak le 51-en az ügyészség szerint

Vágólapra másolva!
A vád szerint engedély nélkül vágott ki strómanok nevére vásárolt erdőket az az 51 ember, akiknek pere csütörtökön indul Kiskunhalason. Az ügyészség szerint 120 millió forintos kárt okoztak.
Vágólapra másolva!

Természetkárosítás bűntette miatt folyik 51 vádlott ellen per a Kiskunhalasi Városi Bíróságon. A vádlottak strómanok nevére vásárolt erdőterületeket vágtak tarra, amellyel több mint 120 millió forintos kárt okoztak a vádirat szerint. A Kiskunhalasi Városi Ügyészség 2008. január 11-én emelt vádat ellenük. A csütörtöki az első olyan tárgyalási nap, amelyen csaknem az összes vádlott jelen volt.

A vád szerint egy fakitermeléssel foglakozó család - az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai - erdőterületeket vásároltak vagyontalan emberek nevére, majd az adásvételi szerződés megkötése után, még mielőtt a földhivatalba bekerültek volna a szerződések, kivágták a fákat.