[origo] itthon

100
90

Lemondott az ORTT elnöke

[origo]|2009. 10. 29., 16:30|Utolsó módosítás:2009. 10. 29., 19:29|

Egy nappal az országos rádiófrekvenciák működtetéséről hozott ORTT-döntés után bejelentette lemondását a testület elnöke, Majtényi László. Az ORTT-elnök többször bírálta a pályázatok lebonyolítását és konfliktusba került a testület több pártok által delegált tagjával. Lemondását azzal indokolta: lehetetlenné vált a megválasztásakor kitűzött célja, nem tudja távol tartani a médiahatóság működésétől a pártpolitikát. Majtényi a döntéséről csütörtökön személyesen tájékoztatta Sólyom Lászlót.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Távozik posztjáról

JÁTSSZ ONLINE!

Lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki posztjáról és testületi tagságáról Majtényi László - közölte az MTI. Az [origo] telefonon megkereste Majtényi Lászlót, de egyelőre nem sikerült elérnünk, telefonja ki van kapcsolva. A rádiós pályázat körül történtek voltak lemondásom kiváltói okai - nyilatkozta csütörtökön Majtényi az MTI-nek.

A médiahatóság tavaly áprilisban hivatalba lépett vezetője csütörtökön azt közölte az MTI-vel: a nap folyamán levélben tájékoztatta döntéséről az őt a posztra jelölő köztársasági elnököt és a kormányfőt. Levelében arra hivatkozott, hogy elnöki programjában azt tűzte ki célul, hogy minél közelebb vigye a médiahatóság működését a közpolitikához, miközben távol tartja a pártpolitikától. "Tekintettel arra, hogy ennek a programnak a végrehajtása - függetlenül az intézmény munkájában elért egyéb sikerekről - teljes mértékben lehetetlenné vált, 2009. november 30-i határnappal lemondok elnöki megbízatásomról és testületi tagságomról" - tette hozzá.

A médiahatóság elnöke közölte: azért november 30-val köszön le, mert időt akar biztosítani az utódját jelölő két közjogi méltóságnak, "hogy keressen egy áldozatot erre a munkára", és le kívánja zárni a folyamatban lévő ügyeket. "Van egy csomó kész programom, ami az elnökséghez kötődik, meg kell írnom a különvéleményeimet az ORTT rossz döntéseihez", valamint folyik a parlamentben a médiahatóság jövő évi költségvetésének vitája - sorolta, miért marad posztján a jövő hónap végéig. Azért nem az év végével távozik, mert a december jelentős részében már téli szünetét tölti a médiahatóság, és nem akar pénzt felvenni azért, hogy nem dolgozik.

Majtényi lemondása után közleményt adott ki a Köztársasági Elnöki Hivatal. Ebben az olvasható, hogy Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön hivatalában fogadta Majtényit, aki személyesen adta át a lemondólevelét, valamint döntése indokait is kifejtette az államfőnek. A köztársasági elnök szerint sajnálatos, ha egy frekvenciapályázatra a pártpolitikai alkuk gyanúja vetülhet - olvasható a közleményben.

Majtényi egy nappal azután jelentette be távozását, hogy a médiahatóság két olyan céget nyilvánított győztesnek a két országos rádiófrekvencia működtetésére kiírt pályázaton, amelyeket szerinte ki kellett volna zárni a versenyből. A Danubius frekvenciáját az Advenio nevű cég kapta, a Slágerét az FM1 nevű konzorcium. A pályáztatás módját Majtényi több ponton bírálta, szerinte mindkét győztes rádió irreális üzleti tervet nyújtott be a pályázaton, az Advenio ráadásul még a formai előírásoknak sem felelt meg. (A döntésről itt olvashat bővebben.)

Majtényi többször követelte a szerinte megalapozatlan pályázatot benyújtó indulók kizárását, még a döntést meghozó ülés napján is több módosító indítványt is benyújtott a pályázathoz. Mikor ezeket szerdán - az SZDSZ-es testületi tag, Timár János elmondása szerint - a többi hasonló javaslattal együtt lesöpörte a médiahatóság többi, pártok által delegált tagja, Majtényi otthagyta az ülést, így a frekvenciákról szóló szavazáson már nem vett részt. A testület pártok által delegált tagjai ezután - Tímár kivételével, aki nem szavazott - egyhangúan választották ki a két rádiófrekvencia üzemeltetésére az Adveniót és az FM1-et.

A szavazás után a döntést Majtényi törvénysértőnek nevezte. Az [origo] kérdésére, hogy politikai döntés született-e, az elnök annyit mondott: "úgy tűnik, a magyar közvéleményben efelől senkinek nincs kétsége". "Én a rádiópályázatot a magyar demokrácia próbájának is gondoltam, tudtam, hogy más országokkal szemben nálunk születhet ilyen döntés, mégis hittem abban, hogy meg is lehet akadályozni" - tette hozzá. Korábban az [origo]-nak adott interjújában részletesen beszélt arról, sokat küzdött azért, hogy egyáltalán kiírják a pályázatot a frekvenciákra, majd pedig azért, hogy a verseny tiszta legyen. (Majtényi elnöksége alatti tevékenységéről itt olvashat.)

Majtényit Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök közös jelölése után 2008 márciusában választotta meg az Országgyűlés az ORTT élére. Elnökségéhez több látványos, korábban az ORTT-től nem tapasztalt akció kötődik. A befolyásos kereskedelmi csatornákkal és rádiókkal is kemény konfliktusokba ment bele. Az ő vezetése alatt döntött úgy az ORTT, hogy az RTL Klubnak 12 órára el kell sötétülnie egy műsora miatt. (Majtényi ORTT-elnöki tevékenységéről itt olvashat.)

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Mohammed Obaidi A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
    Forrás: AFP/Jean-Christophe Verhaegen Mi lett Orbán szamarával? Tizennegyedik éve minden februárban nagy beszédet tart Orbán Viktor, amelyben értékeli az elmúlt évet, illetve célokat tűz ki a következőre. Délután háromtól az ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: UIP Dunafilm Kőkemény az új Bourne-film előzetese Meggyőzőnek tűnik a Matt Damon nélkül folytatódó akciósorozat új epizódja.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »