Vádemelési javaslat a Dél-Afrikában embert rabló magyarok ellen

Vágólapra másolva!
Johannesburgban ejtettek foglyul 2007-ben egy magyar férfit azok a magyarok, akik ellen emberrablás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda. A három férfi közül kettőt elfogtak, a harmadik ismeretlen helyen tartózkodik.
Vágólapra másolva!

Emberrablás és más bűncselekmények miatt vádemelési javaslatot nyújtott be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészséghez a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három férfi ellen, akik 2007-ben, a Dél-Afrikai Köztársaságban magukkal csaltak egy házba egy szintén magyar férfit, majd foglyul ejtették és kirabolták - közölte az NNI az MTI-vel.

Johannesburgban a tartózkodási engedély megszerzésének ígéretével T. János magával csalt egy rendszeresen Dél-Afrikába látogató magyar állampolgárságú férfit, akit a hivatal helyett azonban, egy erre a célra korábban bérelt házba vitt. A háznál már várta őket T. János két társa, I. Krisztián és R. Gábor, akik a sértettet fegyverrel kényszeríttették arra, hogy bemenjen, ott értékeitől megfosztották és foglyul ejtették. T. János és I. Krisztián ezután fegyverrel a sértett házához indultak, hogy ott tartózkodó feleségét szintén foglyul ejtsék. Időközben az elfogott férfinak sikerült elmenekülnie és a rendőrséget, illetve feleségét is értesítette, hogy menjen biztonságos helyre, mivel T. János és társa már elindultak érte.

A gyanúsítottakat a dél-afrikai hatóságok elfogták, majd előzetes letartóztatásba is helyezték. Néhány nappal később azonban, valószínűleg a dél-afrikai hatóságok hibája miatt, szabadon engedték őket. A szabadon bocsátás után T. János, illetve I. Krisztián eddig tisztázatlan módon Magyarországra szökött, míg harmadik társuk, R. Gábor nem tartott velük, hanem továbbra is a Dél-Afrikai Köztársaságban maradt. A nyomozás adatai szerint R. Gábor egy korábban jogerősen kiszabott hatéves szabadságvesztés elől menekült Dél-Afrikába és itt került kapcsolatba a szintén körözés alatt álló T. Jánossal.

Az ügyben szereplő három gyanúsított közül kettőt - T. Jánost és I. Krisztiánt - 2008 augusztusában fogták el, majd elrendelték előzetes letartóztatásukat, míg harmadik társuk, R. Gábor ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Október 21-én az NNI Különleges Ügyek Osztálya - egy személy ismeretlen helyen való tartózkodása mellett - vádemelési javaslattal adta át az ügyet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségnek. A nyomozás során több más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja is felmerült.