Három körözött bűnözőt fogtak el Ercsiben

Vágólapra másolva!
Egy szekrény mögé és egy sufniba próbált elrejtőzni az a két férfi, akiket szombaton hajnalban fogtak el a Fejér megyei Ercsiben. Négy házkutatás során összesen három elfogatóparanccsal keresett bűnözőt vettek őrizetbe, három embert pedig előállítottak.
Vágólapra másolva!

Három, elfogatóparanccsal keresett bűnözőt fogtak el és vettek őrizetbe, további három embert pedig előállítottak szombaton hajnalban Ercsiben a rendőrök - tájékoztatta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Szombaton hajnalban Ercsiben összesen négy házkutatást tartottak az ercsi és a dunaújvárosi rendőrök. Két férfit különböző vagyon elleni bűncselekmény miatt köröztek, akik a gyanú szerint más-más bűnügyekben társai voltak egy, a héten betörés közben tetten ért, 16 éves ercsi fiatalnak.

A házkutatások a férfiak tartózkodási helyein zajlottak: egyikük még aludt, amikor a rendőrök érte mentek. A másik férfi - akit a Dabasi Városi Bíróság is keresett lopás miatt, valamint a közelmúltban a fővárosban elítélte a bíróság két év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre - egy szekrény mögé próbált elrejtőzni, sikertelenül.

A rendelkezésre álló adatok alapján további két lakást kutattak át a rendőrök, az egyik lakásban igazoltatott személyek között egy, a Jászberényi Városi Bíróság által körözött férfira bukkantak. A férfi a lakáshoz tartozó sufniban próbált meg elrejtőzni, de elfogták és őrizetbe vették.

A házkutatások során két DVD-lejátszót, egy fűkaszát és klasszikus betörőszerszámokat, erővágót, feszítővasakat találtak a rendőrök.
A négy házkutatás után a három őrizetbe vett körözött férfi mellett további három személyt állítottak elő, akiket a megtalált tárgyakkal és eszközökkel kapcsolatban számoltatnak el.