Halálos kocsmai verekedés Jászkiséren

Kocsmai verekedés következtében meghalt egy férfi Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a rendőrség. A férfi verekedés közben elesett, beütötte a fejét és elájult. Hiába vitték orvoshoz, már nem sikerült újraéleszteni.

A szakszerű orvosi ellátás ellenére belehalt sérülésébe az a férfi, aki egy kocsmai verekedés közben ütötte be a fejét vasárnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászkiséren. A rendőrség szerint a negyvenhét éves tarnaörsi férfi vitába keveredett egy jászkiséri férfival, majd vita közben összeverekedtek, és a férfi elesett.

Az esés közben az áldozat beütötte a fejét, és eszméletét vesztette. Egy ismerőse gépkocsival rögtön a szomszédos település orvosi ügyeletére szállította, ahol többször megpróbálták újraéleszteni. Az ellátás azonban nem vezetett eredményre, a férfi belehalt sérülésébe.

Az ügyben a rendőrség halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - tette hozzá a százados.