Késeltek Karcagon és Budapesten

Vágólapra másolva!
Két késelés is történt vasárnap. Karcagon egy apa és fia támadtak egy középkorú férfire, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Budapesten, a Haller utcában szintén egy középkorú férfit szúrt meg egy ismeretlen.
Vágólapra másolva!

Szurkálás miatt indult eljárás egy 44 éves férfi és 26 éves fia ellen - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. Még szombat délután támadtak rá egy 45 éves férfire Karcagon, a rendőrség szerint egy korábbi sérelmet próbáltak megtorolni. Az áldozat nyakát és állát késelték meg, de a férfi megúszta könnyebb sérülésekkel. A támadókat emberöléssel gyanúsítják.

Szóváltást követően megszúrtak egy 41 éves férfit a fővárosban vasárnap, a Haller utcában - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeltese. Hozzátette, hogy a tettes elmenekült a helyszínről, a sérültet pedig a mentők kórházba szállították, sérülésének fokáról azonban még nincsenek információi. A bűncselekmény az utcán történt, a rendőrség ismeretlen tettes ellen kezdte meg a nyomozást.