[origo] itthon

100
90

MSZP-sek is beszéltek maguknak ártó anyákról

[origo]|MTI|2009. 11. 03., 0:41|Utolsó módosítás:2009. 11. 03., 17:18|

Egy MSZP-s megbeszélésen is szó esett arról, hogy állítólag vannak olyan anyák, akik saját maguknak ártanak azért, hogy magasabb segélyeket kapjanak. Korábban hasonló nyilatkozata miatt cigányellenesnek nevezték Molnár Oszkár fideszes képviselőt, az MSZP szóvivője szerint azonban az ő politikusuk - Veres János egykori pénzügyminiszter felesége - esetében egyértelmű, hogy nem a rasszizmus, hanem az aggodalom volt a motiváció.

Forrás: MTI

Nyakó szerint szó sincs rasszizmusról

JÁTSSZ ONLINE!

Az Echo Tv hétfő esti híradója számolt be arról, hogy a birtokába jutott a szocialista frakció lapjának, a Balközépnek a 2008 júniusi száma, amely a televízió szerint idézi Szabó Éva szocialista képviselőnek (a szintén képviselő Veres János egykori pénzügyminiszter felesége) egy balatonőszödi frakcióülésen elhangzott szavait. E szerint a képviselő azt mondta: "a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra".

Korábban egy fideszes képviselőt, Molnár Oszkár edelényi polgármestert értek támadások, amikor az edelényi képviselő-testület egyik ülésén azt állította, a cigányok által többségében lakott településeken, például Lakon és Szendrőládon, a terhesség ideje alatt a nők szándékosan ártanak születendő gyermeküknek, hogy dupla családi pótlékot kapjanak. Emiatt többen - elsősorban a baloldalról - rasszizmussal vádolták meg Molnárt.

A Balközép című lap honlapján a 2008 júniusi szám nem található meg, de az MSZP honlapján kedden elérhetővé tették. A kérdéses cikk az esélyegyenlőségi, foglalkoztatási és civil ügyek munkacsoportjának kétnapos balatonőszödi üléséről számol be. Eszerint Szabó Éva a magyarországi szociális rendszer segélyezési anomáliáiról szólva ismertetett "egy különös módszert". A tudósítás szerint arról beszélt, hogy "a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt fiatal anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelyek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra". A cikkben olvasható az is, hogy a képviselő megfigyelését "a jelenlévők elképedve hallgatták, ám néhány honatya elismerte, hogy maga is hallott már hasonló esetről".

Városi legendák

Szabó Éva kedden közleményében azt állította, hogy "nem a meggyőződésemen alapuló állítás volt, nem vádoltam meg senkit és nem is feltételeztem a híresztelés valódiságát". A képviselő szerint egy zártkörű munkaértekezleten hangzottak el a szavak, amelyeket a környezetükből kiragadva írtak le a lapban.

Az én gondolataim több más példa kíséretében figyelemfelhívásra irányultak. "Arról beszéltem, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben élőket a szociális ellátó rendszer anomáliái erőteljesen foglalkoztatják, állandó beszédtéma és időnként szélsőséges vélemények, feltevések is megfogalmazódnak" - állította Szabó, aki szerint szavai nem hozhatók párhuzamba Molnár Oszkáréval, mert utóbbi a romák bűneként tüntette fel azt, amiről ő csak "városi legendaként" beszélt.

Nyakó István MSZP-szóvivő szintén védelmébe vette Szabót, szerinte míg Molnár esetében a megbélyegzés, Szabónál az "aggodalom és a segítő szándék" dominált.

Az ügyben Molnár Oszkár is megszólalt, szerinte Szabó Éva gyakorlatilag arról beszélt, hogy tud olyan esetről, hogy magasabb segélyek érdekében nők akár olyan gyógyszert is hajlandók beszedni, amelytől sérült gyermekük születik. Molnár ezzel megerősítve látja, hogy "ez egy élő, társadalmi probléma, amelyet ha nem kezelnek, akkor szociális robbanáshoz fog vezetni".

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Máthé Zoltán Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »