A közoktatást sújtó elvonások miatt tüntettek Budapesten

Vágólapra másolva!
A 2010-re tervezett költségvetés közoktatást érintő tételei ellen tüntettek szerdán szakmai és civil szervezetek. A demonstrációt meghirdető pedagógus szakszervezet elnöke 63 milliárd forintos pénzkivonásról beszélt. A bölcsődei dolgozók is tüntettek szombaton a szociális minisztériumnál.
Vágólapra másolva!

18 szakmai és civil szervezet tüntetett szombaton a jövő évre tervezett költségvetés közoktatást érintő tételei ellen Budapesten, a Képviselői Irodaház mellett. Az Országos Szülői Értekezlet elnevezésű demonstrációt meghirdető Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint veszély fenyegeti a közoktatást, a gyerekek ellátását.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke szombati beszédében azt mondta: egyes döntéshozók nem a közoktatás, nem a gyermekek érdekét tartják szem előtt, hanem a mindenáron való költséghatékonyságot. "Tavaly demonstrálnunk kellett a teljes közszféráért, mert 41 milliárdot vontak ki. Most ott tartunk, hogy kizárólag a közoktatásból kívánnak 63 milliárdot kivonni" - mondta a szakszervezeti vezető. Beszéde közben többször is hangosan sípolni kezdett a több száz résztvevő a kormány tervezett intézkedései elleni tiltakozásul.

A felszólalók többsége elfogadhatatlannak tartotta a létszámok tervezett emelését, amellyel 30 óvodás lehet egy csoportban, az iskolák alsó tagozatában 34, felsőben 39, a középiskolákban 45 fős lehet az osztálylétszám. Szerintük a pénzkivonás következményei lepusztult iskolák, egészségtelen tantermek, túlhajszolt tanárok és a minőségi oktatás lehetőségétől megfosztott gyerekek lesznek. Az elvonás a tanárokat is sújtja - hangzott el a tüntetésen. A felszólalók azt mondták, hogy megszüntetik a továbbképzési támogatást, ezzel a kötelező önképzés évi 120 ezer forintját a tanároknak kell fizetniük, a szakkönyvtámogatásra 14 ezer helyett 4 ezer forintot kapnak.

A tüntetéshez többek között a Liga Szakszervezetek (amelynek tagja a PDSZ), a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is csatlakozott. A demonstráción körülbelül kétszázan vettek részt, bár a szervezők előzetesen több ezer emberre számítottak.

Az oktatási tárca szerint az elfogadott költségvetési módosításokkal jobb helyzetbe kerül a közoktatás, mert több területen - például a korai fejlesztés, az alapfokú művészetoktatás vagy a kedvezményes étkeztetés esetében - sikerült nagyobb forrást biztosítani - közölte a minisztérium sajtóirodája szombaton. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerint igaz, hogy több helyen csökkentették a takarékosság jegyében a közoktatásra fordítható forrásokat, de az iskolák alapműködését biztosító alapnormatíva összege csak annyival csökkent, amennyi a fenntartók megtakarítása a társadalombiztosítási járulékok csökkenése miatt.

A költségvetési törvény módosításának lehetősége továbbra is nyitott, a források átcsoportosítására a költségvetés keretein belül lehetőség van - állította szombaton az oktatási tárca. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium folytatja a párbeszédet a közoktatás szereplőivel és a szakmai szervezetekkel az oktatást érintő kérdésekben - tették hozzá.

Tüntettek szombaton a bölcsődei dolgozók is a Szociális és Munkaügyi Minisztérium előtt. Amiatt tiltakoztak, hogy jövőre bár több feladatot kell ellátniuk, mégis reálkereset-csökkenésre számíthatnak - mondta a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke, Szűcs Viktória. Ők bruttó 20 ezer forintot szeretnének kérni minden bölcsődei dolgozó számára a többletfeladatokért cserébe. A szervezet petíciójában felkérte a minisztériumot a bölcsődei normatíva szerintük rossz számítási módjának megváltoztatására. Arra is kérték a szaktárcát, hogy végre a bölcsődei nevelésgondozás alapprogramja is legyen jogszabályba foglalva, mint a közoktatási intézmények esetében. "Ugyanis ami ajánlás, az tapasztalataink szerint nincs betartva, és nem is nagyon betartható" - magyarázta Szűcs.