Influenzagyanú miatt tilos a látogatás a salgótarjáni kórházban

Vágólapra másolva!
Hirtelen megnőtt a lázas betegek száma, ezért látogatási tilalmat rendeltek el a salgótarjáni kórházban. A főigazgató szerint egyelőre nincs influenzajárvány, csak óvatosságból tiltották meg a látogatást. A tilalmat fenntartják, amíg ki nem derül,  hogy fölösleges volt az aggodalom, vagy ameddig le nem vonul a járvány.
Vágólapra másolva!

Látogatási tilalmat vezettek be a hétvégén a salgótarjáni Szent Lázár Kórházban a H1N1 vírus terjedésének megelőzése érdekében. Bercsényi Lajos, a kórház főigazgatója a Független Hírügynökségnek azt mondta: szombaton az orvosigazgató jelezte, hogy nőtt a lázas betegek száma. Elsősorban a gyermekosztályon tapasztalták a lázas betegek számának növekedését.

A 660 ágyas, nagy kihasználtságú kórházban a főigazgató szerint egyelőre nincs járványhelyzet, az intézkedést megelőzésként hozta. Bercsényi hétfőre értekezletet hívott össze, ahol egy vendégelőadó ismerteti majd a H1N1-járvány veszélyét. Az értekezletre meghívják a környék gyermekorvosait, és felmérik az iskolákban is, hányan fertőzhettek meg a vírussal.

A látogatási tilalmat feloldják, ha bebizonyosodik, hogy vaklárma volt az intézkedés, illetve ha a járvány lesz, akkor annak levonulását követően - mondta Bercsényi.