Mexikóban bujkál egy gyanúsított képviselő

Vágólapra másolva!
Mexikóban bujkálhat jelenleg Czibula Csaba, az erzsébetvárosi ingatlanügy egyik gyanúsítottja - közölte az ügyészség, amely nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az egykori önkormányzati képviselő ellen. Az ügyészség szerint Czibula milliókat kapott egy másik gyanúsítottól, Gál Györgytől, hogy támogassa VII. kerületi ingatlanok áron aluli eladását.
Vágólapra másolva!

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Központi Nyomozó Főügyészség Czibula Csaba volt VII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő ellen. Czibulát különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással és hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelességszegéssel folytatólagosan elkövetett vesztegetéssel is gyanúsítják - áll az ügyészség közleményében.

A gyanú szerint az erzsébetvárosi képviselő - aki az önkormányzat gazdasági bizottságának is tagja volt - 2003 végétől 2004 végéig több millió forintot kapott azokból a vesztegetési pénzekből, amelyeket Gál György (az SZDSZ volt erzsébetvárosi frakcióvezetője) az ügyben érintett vállalkozótól vett át - olvasható a közleményben, amely szerint a pénzt azért kapta Czibula, hogy támogassa a képviselő-testületben és a bizottságban erzsébetvárosi ingatlanok eladását olyan áron, ahogy azt Gál előterjesztette.

Czibula Csabát azóta sem sikerült kihallgatnia az ügyészségnek, mivel a férfi megszökött az eljárás elől 2008 novemberében (nem sokkal ez előtt vették őrizetbe Gál Györgyöt). Czibula előbb a horvátországi nyaralójában bujkált Vir szigetén, majd Mexikóba menekült az eljárás elől - írta az ügyészség közleményében. Hozzátették, hogy bárki, aki tud valamit Czibula tartózkodási helyéről, jelentkezzen a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Gál György a gyanú szerint egy vele együttműködő vállalkozóval 700 millió forint kárt okozott a VII. kerületi önkormányzatnak. Az ingatlanügyben februárban őrizetbe vették a kerület MSZP-s polgármesterét, a vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsított Hunvald Györgyöt is.

A gyanúsítottak a gyanú szerint ismerősöknek, rokonoknak utaltak ki kedvezményesen lakásokat, illetve több kerületi ingatlant törvénytelenül becsültek fel, mielőtt külföldi befektetőknek értékesítették volna. Az erzsébetvárosi ingatlanügynek eddig 21 gyanúsítottja van. (Az ügyről szóló cikkeinket itt olvashatja)