[origo] itthon
Hiányos emlékeit magyarázta a bíróságon Kolompár
MTI|2009. 11. 18., 21:38|Utolsó módosítás:2009. 11. 18., 21:40|Csak egy általa adott kölcsön törlesztése volt az a több mint 5 millió forint, amelyet az OCÖ-től kapott, és amellyel később nem számolt el - állította perének szerdai tárgyalásán Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. Kolompárt és öt társát gazdasági előny megszerzése, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, számviteli fegyelem megsértése és magánokirat-hamisítás miatt vádolják.
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnökének meghallgatásával folytatódott szerdán az ellene és öt társa ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, számviteli fegyelem megsértése és magánokirat-hamisítás vádjával indult per.
Kolompár tagadta, hogy tudomása lenne arról, hogy a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet egy későbbi időpontban vásárolt számlatömb bizonylatán egy korábbi gazdasági eseményt akart elszámolni az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál (OFA). A feleségét pedig állítása szerint segítő szándék vezérelte, amikor Zor Kft. irányítójaként 1,24 millió forintról állított ki számlát egy egymillió forint értékű fénymásoló-gép beszerzéséről.
Vitatta, hogy tájékoztatták volna a vádirat azon részéről, miszerint a roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert 13 millió forintos összegből 7,2 millió forint jogosulatlan megszerzésével gyanúsítják. Ő 2,7 millió forintról tudott - mondta -, majd azt kérte, hogy néhány percig konzultálhasson védőjével. Az egyeztetést követően visszavonta korábbi állítását, ám rövidesen újabb szünetet kért a bírótól, ami után egy másik üggyel folytatódott a tárgyalás.
A budapesti VI.-VII. kerületi ügyészség vádja szerint Kolompár Orbán az OCÖ elnökeként arra utasította a roma érdekképviselet pénztárát, hogy utólagos elszámolásra, több részletben, összesen 5 millió 70 ezer forintot fizessen ki, de azzal nem számolt el és a kár sem térült meg. Ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével és számviteli fegyelem megsértésében bűnsegédlettel vádolják.
Kolompár azzal érvelt, hogy a szóban forgó összeg csupán részbeni ellentételezése volt annak a tízmillió forintnak, melyet ő adott kölcsön az OCÖ-nek egy Miniszterelnöki Hivataltól nyert pályázati támogatás megelőlegezésére. A pénzből egy, a roma szervezetnél felújítási munkákat végző céget fizettek ki - tette hozzá. (Olvassa el a Kolompár anyagi helyzetéről szóló cikkünket!)
A bíró később felolvasta Kolompár korábbi vallomásait és felhívta a figyelmet arra, hogy azokban még nem tett említést a kölcsönről. Az OCÖ-elnök ezt azzal magyarázta, hogy az ügy óta öt év telt el, ilyen hosszú időre visszamenőleg már nem emlékszik az események minden részletére. Kijelentette, hogy az OCÖ 2004-es mérlegéből kitűnik: pénzügyi elszámolása az OCÖ-vel rendezett volt, melyet könyvvizsgálói ellenőrzés is megerősít. A kölcsönzési ügyletről ráadásul szabályos szerződés is készült, melyet más dokumentumokkal együtt szakértői vizsgálatot követően később nyújt be a bíróságnak.
A Kolompár Orbán által többször említett nyilvántartásokról az ügyész megjegyezte: "nem korrekt, hogy a vádlott eddig a vádhatóság előtt ismeretlen, a bírósághoz be nem csatolt dokumentumokra hivatkozik".
Pénteken a per Kolompár újabb meghallgatásával folytatódik.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?