[origo] itthon
A nevető harmadiké lehet Józsefváros
Szabó András|2009. 11. 20., 8:25|Utolsó módosítás:2009. 11. 20., 9:40|Ha ez volt a főpróba, akkor az előadás példátlanul kemény és véres lesz. Egymást nyírták a régi szövetségesek, előkerültek állítólagos zsarolók és gyerekmunkások, a végén pedig még a rendőrség is nyomozni kezdett csalás gyanúja miatt. Vasárnap választ új polgármestert Budapest VIII. kerülete, amely az utolsó komolyabb politikai megmérettetés a tavaszi választások előtt. Az ellenfelek szétziláltsága, illetve az országos erőviszonyok alapján a régebben a MIÉP-hez kötődő, fideszes jelölt, Kocsis Máté az esélyes.

Kocsis Máté, a Fidesz jelöltje
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Tizennyolc csavar és két vasimplantátum tartja össze Csécsei Béla bal lábszárát, amely tavaly tört szilánkosra, majd emiatt a jobb lábát annyira megterhelte, hogy valószínűleg a csípőjét is meg kell műteni. Az egykori SZDSZ-es politikus ezzel indokolta, hogy szeptemberben lemondott a józsefvárosi polgármesteri posztról, amelyre utódját vasárnap választják meg a kerület lakosai. A Budapest egyik emblematikus kerületét az elmúlt 16 évben vezető liberális politikust, valószínűleg a jobboldal jelöltje fogja követni a polgármesteri székben.
Ennek nemcsak az az oka, hogy a Fidesz országszerte fölényesen vezet a felmérésekben (a Medián októberi adatai szerint a teljes népességen belül, a Fidesz támogatottsága 44, az MSZP-é 13, az SZDSZ-é 1 százalékos -, az időközi választásokat pedig kivétel nélkül megnyerte az elmúlt hónapokban), hanem az is, hogy a két régi szövetséges, az MSZP és az SZDSZ csúnyán összeveszett egymással, és ez látványosan kiütközött a kampányban.
Csécseit az SZDSZ színeiben 2002-ben és 2006-ban is úgy választották meg polgármesternek, hogy MSZP-s jelölt nem indult ellene. A 2006-os országgyűlési választásokon pedig Csécsei lépett vissza a kerületben az MSZP-s Hárs Gábor javára. Úgy tűnik, az együttműködés Csécsei lemondásával megszakadt.
Zsarolás és gyerekmunka
Először az MSZP állt ki azzal, hogy szerinte az SZDSZ és a Fidesz összejátszik egymással. "Megzsarolhatták Csécsei Bélát, a VIII. kerület polgármesterét, hogy mondjon le posztjáról, ennek fejében (....) megbízási szerződést kötött vele az önkormányzat. Ebben az ügyben a Fidesz és az SZDSZ cinkosok" - jelentette be az MSZP. A szocialista Szabó Zoltán azt állította, a polgármesterrel tanácsadói szerződést kötöttek, öt éven keresztül havi nettó 750 ezer forintot kap. Az MSZP szerint a szerződést Takács Gábor SZDSZ-es alpolgármester titokban kötötte, és erről valószínűleg tudnia kellett a Fidesznek is. A szocialisták felrótták azt is, hogy a szerződést az önkormányzat nem hozza nyilvánosságra.
Takács az [origo]-nak azt mondta: a szerződésről tudnia kellett az MSZP-nek is, Csécsei alkalmazását ugyanis a képviselőtestület elé terjesztették. Az SZDSZ-es alpolgármester hozzátette: az előterjesztés nem tartalmazta a Csécseinek kifizetendő összeget. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem hozzák nyilvánosságra a szerződést, Takács azt mondta: nagyon rossz a kerület honlapja, ezért nem találhatók meg azok a szerződések, amelyeknek nyilvánosnak kellene lenniük. "A mi szégyenünk" - tette hozzá. Megkérdeztük azt is, hogy az önkormányzatnál személyesen elolvashatjuk-e a szerződést, az SZDSZ-es alpolgármester erre azt felelte, hogy ezt nem tudja megmondani.
Csécsei a tanácsadói szerződéséről azt mondta, hogy az önkormányzattól kap konkrét feladatokat, de ettől függetlenül ő is tesz javaslatokat a kerületnek. Példaként említette, hogy a kerület oktatási rendszeréről készített matematikai elemzést, valamint életsors kimutatásokat. Legutóbb pedig egy, az ELTE-n készült, rasszizmusról szóló kutatásra hívta fel a figyelmet, amely szerinte pedagógiai szempontból lehet hasznos a kerület számára.
A szerződés azonban csak az első fejezete volt az utolsó napokra felpörgő kampánynak. Az SZDSZ szerdán azzal vágott vissza, hogy egy blogbejegyzésre hivatkozva azt állította: Komássy Ákos, az MSZP polgármesterjelöltje iskolásokat rendelt ki egy játszótér takarítására, az akciót pedig kampánycélra használta fel. A blogban egy magát gimnáziumi tanárnak nevező, névtelen forrás számolt be arról, hogy az iskolaigazgatótól kaptak utasítást arra, hogy menjenek ki a gyerekkel szemetet szedni. A blogíró szerint a szemétszedésből MSZP-s kampányakció lett, amelyen megjelent Szabó Imre környezetvédelmi miniszter is.

Komássy (jobbra) a környezetvédelmi miniszterrel takarított
Komássy az [origo]-nak azt mondta: MSZP-közeli fiatalok az elmúlt hetekben szerveztek olyan akciókat, amelynek keretében játszótereket tisztítottak. Az utolsó ilyen múlt hétvégén volt, ezen megjelent ő is, valamint a környezetvédelmi miniszter is. A korábban Medgyessy Péter titkáraként dolgozó, a kampány előtt inkább külpolitikai vonalon mozgó fiatal politikus azt azonban határozottan tagadta, hogy a szemétszedéshez gyerekeket vezényeltek volna ki.
Nyomozás is indult
Csütörtökön pedig a Fidesz jelöltje, Kocsis Máté sajtótájékoztatóján mutatta be a Hír TV felvételét, amely szerint választási csalás gyanújával tett feljelentést egy józsefvárosi hajléktalan a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK). A feljelentő azt állítja, két férfi és egy nő az MSZP nevében ezer-ezer forintot kínált az ebédért sorban álló hajléktalanoknak, ha megengedik lefénymásolni a személyi igazolványukat, valamint azt is megmondták neki, hogy az MSZP-re szavazzanak. Komássy erre reagálva azt mondta: egyetlen MSZP-s aktivista sem vett részt semmilyen szavazatvásárlásban. A BRFK csütörtök este jelentette be, hogy választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendeltek el. Az nem világos, hogy az okmánymásolással miként tudnák befolyásolni a választást.
Miközben az SZDSZ és az MSZP egymással van elfoglalva, a nevető harmadik, Kocsi Máté lehet, akinek a karrierje a Fideszben nem is olyan rég, 2006-ban kezdődött, ekkor került a józsefvárosi képviselőtestületbe, illetve a fővárosi közgyűlésbe. Neve országos szinten - legalábbis az MTI hírarchívuma szerint - két alkalommal bukkant fel. 2006 áprilisában az államfőhöz címzett levélben jelentette be, hogy lemond a Fővárosi Választási Bizottságban betöltött tagságáról, mivel a választási kampányban szerinte az MSZP megsértette a választások tisztaságát. Egy józsefvárosi tanárverési eset után, 2008 novemberében pedig azt jelentette be, hogy azokban a kerületi iskolákban, ahol kérik, szakemberek segítik a diákok, a tanárok és a szülők együttműködését.
A Jobbik nem indul
Kocsis 2006 előtt a Környezetvédelmi Unió nevű civil szervezet elnöke volt, korábban pedig a szélsőjobboldali MIÉP ifjúsági szervezetének volt a tagja. 2006 előtti politikai tevékenységre vonatkozó adatokat azonban nem tartalmaz a politikus honlapján olvasható életrajza. Kocsist többször megpróbáltuk elérni, titkárságán csütörtökön többször visszahívást ígértek, ez eddig nem történt meg.
A vasárnapi választáson a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ mellett még a Lehet Más a Politika (LMP) indul. A júniusi EP-választáson közel 15 százalékot elérő Jobbik nem állított jelöltet, amit a párt azzal indokolt az [origo]-nak, hogy a polgármester-választás eredményétől függetlenül, fideszes többség marad a kerületi képviselőtestületben, így pedig nem tudnának változást elérni.
[origo] címlapon»
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Egyszer meg kell fagyni
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.