[origo] itthon

100
90

Még heten kerültek előzetesbe Sajóbábony miatt

MTI|2009. 11. 20., 16:54|Utolsó módosítás:2009. 11. 20., 17:13|

Még hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság a hétvégi sajóbábonyi események miatt. Attól tartanak, hogy megszökhetnek, illetve befolyásolhatják a tanúkat. A rendőrség közösség elleni erőszak miatt nyomoz, eddig tízen kerültek előzetes letartóztatásba.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A gyanúsítottak szökésétől tartanak

JÁTSSZ ONLINE!

Újabb hét gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba pénteken a Miskolci Városi Bíróság a hétvégén történt sajóbábonyi események miatt. A hét férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy vasárnap megrongáltak egy járművet a Borsod megyei Sajóbábonyban. A bíróság december 20-ig helyezte előzetes letartóztatásba őket, arra hivatkozva, hogy valamennyiüknél fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye, egyeseknél a bűnismétlés lehetősége is, ahogy az is előfordulhat, hogy befolyásolni, megfélemlíteni próbálják a tanúkat.

Az eljárás felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, illetve rongálás vétsége miatt indult. A sajóbábonyi eset miatt több eljárás is indult, jelenleg 10 helyi lakos van előzetes letartóztatásban, négyen pedig szabadlábon védekezhetnek.

Sajóbábonyban a múlt szombati Jobbik-gyűlés után szabadultak el az indulatok. Vasárnap a gyűlés ellen tiltakozó helyi romák megtámadtak egy autót és megütöttek egy helyi MSZP-s önkormányzati képviselőt - derült ki a helyi polgármester és mások beszámolóiból. Aznap estére a rendőrség megszállta a kisvárost és lezárta a bevezető utakat. Az eset miatt összehívták a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének ülését, az MSZP rendőrőrsöt követelt Sajóbábonyba, és a településre látogatott Vona Gábor Jobbik-elnök. (Az [origo] helyszíni tudósítását itt olvashatja.)

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »