Több baleset is történt az M1-esen

Vágólapra másolva!
Több autó és kamion csúszott egymásba az M1-es autópályán, Zsámbék és Tatabánya között péntek reggel - közölte a rendőrség. A mentők és rendőrök az elzárt leállósávok miatt sokáig nem tudták megközelíteni a több különálló baleset helyszínét. Hat ember súlyos sérüléseket szenvedett, az útzárat csak délutánra oldották fel.
Vágólapra másolva!

Tömeges baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető sávját a 36-36-es kilométer - Zsámbék és Tatabánya - közötti szakaszát - közölte a rendőrség. A sűrű köd miatt legalább három különálló baleset történt, amiben hatan sérültek meg - mindannyian súlyosan. 14 személyautó és 4 kamion ütközött, amelyekben összesen negyvenhatan utaztak - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika szerint a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrök Zsámbék és Tatabánya között, a 36-os és a 43-as kilométer közötti szakaszon lezárták az autópályát. A feltorlódott járművek a baleset után hat órával, a belső sáv megnyitása után tudtak tovább haladni. Az autópálya mindkét sávján 15 órakor, a baleset után nyolc és fél órával indulhatott meg a forgalom.

R. Szabó Ágnes, a Fejér megyei rendőrség szóvivője azt mondta korábban az [origo]-nak, hogy a 36-os kilométerszelvénynél három ember sérült meg, ebből egyvalakit súlyos sérülésekkel a budapesti János Kórházba vittek, két könnyebb sérültet pedig a Tatabányára szállítottak. A súlyos sebesültet a tűzoltóknak kellett kivágni az autóból. Itt legalább 13 jármű csúszott össze - mondta R. Szabó Ágnes.

Elmondása szerint a leállósávot sikerült "megtisztítani" a kamionoktól, és folyamatosan végzik a baleseti helyszínek felszámolását. A baleset idején problémát okozott a leállósávban is feltorlódott kocsisor, ami miatt a mentők "furmányos módon" a szembesávokon közelítették meg a baleseteket - mondta a szóvivő.

A pályazárat már feloldották, és egy 500 méteres szakasz kivételével valamennyi forgalmi sávban megindulhatott a forgalom az M1-es Budapest felé vezető pályáján - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az autópálya 36-os kilométerénél egy fél kilométeres szakaszon egyelőre egy pályán haladhatnak a gépkocsik - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A közlekedést továbbra is sűrű köd nehezíti, az útburkolat nedves, és a rendőrség szerint az autópályán jelenleg sűrű a forgalom, nagy a torlódás.