Elengedték az emlékmeneten őrizetbe vett gárdistákat

Vágólapra másolva!
Kihallgatták, majd elengedték a vasárnapi fővárosi Jobbik-rendezvényen őrizetbe vett tizennégy embert. Közülük három ellen büntetőeljárás indult, amiért a gárdistákat vezényelték, tízen pedig azért felelnek, amiért a feloszlatott Magyar Gárda vezényszavaira, alakzatában vonultak.
Vágólapra másolva!

Elengedték azt a tizennégy embert, akiket vasárnap a Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára szervezett rendezvényről állítottak elő - mondta az [origo]-nak hétfőn Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-kapitányság (BRFK) szóvivője. Az esti órákban kihallgatták őket, közben a Gyorskocsi utcai rendőrség, illetve a Bocskai úton található kapitányság előtt szimpatizánsok várták, hogy az őrizetbe vettek kiszabaduljanak. "Ott várakoztak, de semmilyen rendbontás nem volt" - tette hozzá a szóvivő.

Három férfival szemben egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt büntetőeljárás indult, ők voltak azok, akik a gárdistákat vezényelték, irányították. Tíz emberrel szemben feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel és jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt szabálysértési eljárás indult. A tizennegyedik őrizetbe vett férfiról a fokozott ellenőrzés miatt tartott igazoltatáskor derült ki, hogy körözik.

A demonstrációt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelentette be a főváros XI. kerületébe. A rendőrség a rendezvény előtt ismételten felhívta a főszervező figyelmét arra, hogy amennyiben a rendezvényen résztvevők, bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselik, illetve a gárdára jellemző alakzatban, vezényszavakra mozognak, akkor intézkedni fognak. A rendőrség hétfői közleménye szerint ezt a Jobbik szervezője tudomásul vette, azt ígérte, hogy nem vonulnak alakzatban, csak civilek csatlakoznak a menethez, illetve "formaruhát viselők, magánemberként" vesznek részt a rendezvényen.

Ennek megfelelően délután a Jobbik menete el is indult a Kosztolányi Dezső térről a Szent Gellért tér felé, de ekkor a gárdisták alakzatba rendeződtek, és vezényszavakat követően a menet után indultak. A rendőrök közbeléptek, megállították őket. A résztvevők a gárdisták jellegzetes fekete öltözetét, sapkáját viselték. Kérdésünkre Tafferner Éva elmondta: egyik előállított embert sem az egyenruha viselése miatt vették őrizetbe, egyébként is, az erre lehetőséget adó új kormányrendelet csak pár nap múlva lép hatályba.