Kínának szurkol Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Lenyűgözőnek nevezte Kínát Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök hétfőn az internetes naplójában. Gyurcsány nemrég Kínában járt, és arról írt: még a kommunizmust ellenző kínaiak szerint sem lenne siker és rend egypártrendszer nélkül.
Vágólapra másolva!

"Kína lenyűgöző" - ezt a címet adta hétfői blogbejegyzésének Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök. Gyurcsány naplója szerint nemrég Kínában járt, díszvendégnek hívták egy high-tech kiállításra. A korábbi kormányfő arról írt, hogy most szabadabban tudott mozogni, többet látott, mint amikor régebben miniszterelnökként utazott Kínába.

"Nincs sok kétségem afelől, hogy a következő pár évtized ennek az országnak a felemelkedéséről és ennek következményeiről fog szólni" - jelentette ki blogjában Gyurcsány. Szerinte a siker kulcsa az, hogy a kínaiak szeretnek dolgozni.

"Kínában rend van, legalábbis sokkal nagyobb rend, mint sok európai országban" - állapította meg elismerően. Gyurcsány kritikus megjegyzés nélkül tette hozzá: "az is igaz, hogy egypártrendszer van", amely szerinte alapvetően jogállami keretek között működik, és mindez piacgazdasággal és korlátozott sajtószabadsággal párosul. Gyurcsány szerint minden kínai beszélgetőpartnere azt állította, hogy egypártrendszer nélkül sem rend, sem siker nem lenne Kínában - még azok is ezt mondták, akik nem hívei "a sajátos kínai kommunizmusnak".

Gyurcsány röviden kitért a naplójában arra is, hogy Kínában sok helyen nagy a szegénység. "Mégis, egyben van az ország, optimista és fejlődik. Szurkolok nekik" - olvasható a blogban.