[origo] itthon
Bukott pár milliárdot az MTV a furcsa háborúban
Kovács Áron|2009. 11. 24., 18:46|Utolsó módosítás:2009. 11. 24., 19:16|Vezetése szerint már az MTV működőképességét veszélyezteti, hogy az Országgyűlés hétfőn nullára csökkentette a köztévé rendkívüli költségvetési támogatását. A javaslatot benyújtó szocialista képviselő állítja, az MTV még mindig pazarlóan gazdálkodik, ráfér a megszorítás. A tévé működését felügyelő kuratórium egyik MSZP-s tagja is elismeri, hogy furcsa háború dúl a kormánypárt és a tévé között: a menedzsment szerint a baloldal a köztévé befolyásolására tör, a kuratórium MSZP-s tagja szerint viszont az MTV válogat politikai alapon a beszállítók közül.

Az MTV óbudai székháza
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Több mint 2,3 milliárd forinttal rövidítette meg a Magyar Televízió (MTV) jövő évi költségvetését az Országgyűlés, amikor hétfőn este elfogadta Jánosi György szocialista képviselő módosító indítványát, és a másik közszolgálati tévéhez, a Duna Televízióhoz helyezte át az összeget. Az MTV költségvetési támogatása alapvetően két tételből áll: a nagyobb része normatív alapon jár, ezenfelül pedig a köztévé 9 milliárdot kapott idén különtámogatásként. Az MTV úgy kalkulált a költségvetés tervezetének benyújtása előtt, hogy legalább ennyi pénzt jövőre is megkapnak, de a tervezet eredetileg is mintegy hétmilliárd forinttal kevesebbet szánt az MTV támogatására, Jánosi javaslata pedig nullára csökkentette az ezen a címen járó támogatást.
Az MTV idei üzleti terve szerint 7,8 milliárd forintot kap a költségvetéstől a műsorszórás költségeire (ezt megkapja jövőre is), az MTV Közalapítvány kap 9,4 milliárd forint támogatást (ezt jövőre teljesen elvonják), illetve majdnem 10 milliárd forintot a 2002-ben megszüntetett tévé-üzembentartási díj pótlására kap. Megkapja emellett a Tv2 által befizetett műsorszolgáltatási díj 70 százalékát, 1,2 milliárd forintot, illetve 3,5 milliárd forint reklámbevétellel is számolnak. Bár az MTV korábban jelentős veszteségeket halmozott fel, 2005 óta kiegyensúlyozott a gazdálkodása, minden évben szerény nyereséggel zárt. A tévének minden évben közel négymilliárd forintot kell kifizetnie az óbudai új székház bérleti díjaként. Ez a kiadás minden mást - a munkabéreket is - megelőz, a pénzt a beruházó közvetlenül az államkincstártól is lehívhatja.
A javaslat indoklásában Jánosi azt írta, az elmúlt években csak az MTV kapott külön költségvetési támogatást, a Duna Tv nem. Jánosi a szeptemberben száz közéleti személyiség által aláírt Összefogás a Duna Televízióért című dokumentumra hivatkozik, szerinte módosító indítványa összhangban áll ezzel a kezdeményezéssel, és "a költségvetési egyensúly veszélyeztetése nélkül" ad támogatást a Duna Tv-nek.
"Ami a kétharmados médiatörvény szerint az MTV-nek jár, azt a költségvetés biztosítja" - mondta az [origo]-nak kedden Jánosi, aki szerint csak az elmúlt évben már kilencmilliárdosra nőtt extratámogatást vonják el a köztévétől. A képviselő szerint erre három okot is szolgáltatott az MTV. Már a Legfőbb Ügyészség is felrótta az MTV Zrt.-nek, hogy törvénytelenül működik, mert Medveczky Balázs alelnök teljes döntési jogkörrel van felruházva (az MTV-nek tavaly március óta nincs elnöke, Medveczky ügyvezető alelnökként irányítja a tévét). A törvénysértés miatt a cégbíróság tízmillió forint bírságot szabott ki az MTV-re.
A képviselő szerint emellett tarthatatlan az a helyzet, hogy az MTV-nél több mint egy évtizede nem történt érdemi átalakítás. Jánosi állítása szerint még mindig 1700 alkalmazottja van a tévének, miközben a kereskedelmi csatornák alig 500 fővel működnek. Jánosi harmadik érve az elvonás mellett az, hogy az MTV nem megfelelően használja fel a támogatást. Jánosi azt állította, hogy a tévénél körülbelül hatvan ember keres havi egymillió forintnál többet, és a menedzsment az elmúlt néhány évben jelentős prémiumot osztott ki önmagának.
Gazdaságilag kezelhetetlen
"Ez gazdaságilag kezelhetetlen válsághelyzetet idézett elő" - reagált a döntésre Nagy Attila, az MTV gazdasági igazgatója, aki szerint a köztévé ma hárommilliárd forinttal kevesebbet költ bérekre, mint 2007-ben. A kilencmilliárdos bérköltséget, illetve az új székház négymilliárdos bérleti díját lehetetlen kigazdálkodni tízmilliárd forintból. Nagy szerint nem igaz, hogy pazarlóan gazdálkodnának, hiszen az idei év első kilenc hónapjának üzemi eredménye 700 millió forinttal kedvezőbb a tervezettnél.
"Erkölcsileg megsemmisült az a 190 parlamenti képviselő, akik tegnap úgy döntöttek, hogy egyetlen fillér céltámogatást se kapjon 2010-ben a Magyar Televízió" - közölte az [origo] kérdésére Medveczky Balázs ügyvezető alelnök nevében az MTV kommunikációs osztálya. A döntéshozók célja, hogy csődbe vigyék az MTV-t - olvasható a reakcióban, amely szerint "ezzel a gazdasági eszközzel akarják átvenni a hatalmat, hogy ezután a műsorkészítést is akadálytalanul befolyásolják a parlamenti és az önkormányzati voksolás évében".
Az alelnök szerint az MTV mindent megtesz azért, hogy továbbra is sugározni tudja a műsorát, de biztosan nem lehet fenntartani a jelenlegi műsorrendet. "Akik igennel voksoltak a törvényhozásban, azok lakatot tesznek a vidék életét bemutató regionális stúdiókra" - jelentette ki Medveczky az MTV menedzsmentjének keddi értekezlete után a közlemény szerint.
Pető: Bosszú a Nap-kelté-ért
"Politikai büntetőintézkedés benyomását kelti" - mondta az [origo]-nak a döntésről Pető Iván, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának SZDSZ-es elnöke, aki képviselőtársaival együtt nemmel szavazott Jánosi indítványára. Pető azt mondta, az események sorrendjéből következtet erre, szerinte az MTV támogatását a Nap-kelte című reggeli műsor megszüntetése miatt vonták el. Pető szerint ugyanakkor az elvont támogatás nem jár egyértelműen sem az MTV-nek, sem a Duna Tv-nek, az csak a normatív támogatás fölötti extra segítség volt.
Az MTV szeptember 25-én, pénteken jelentette be, hogy leveszi műsoráról a Nap-kelté-t, és saját gyártású reggeli műsorral jelentkezik. Az St. Plusz Kft. által készített Nap-kelte már másnap sem került adásba. Az MSZP nyíltan kiállt a megszüntetett műsor mellett: szeptember végén Simon Gábor, a párt országos választmányának elnöke azt mondta, elfogadhatatlannak és politikailag inkorrektnek tartja a műsor levételét, ami ellen az MSZP-nek tennie kellene valamit.
Az MTV Közalapítvány ellenőrző testülete október 6-án mondta ki, hogy a kuratórium elnökségének nincs jogköre utasítást adni az MTV menedzsmentjének a Nap-kelte felmondott szerződésének helyreállítására. Jánosi két nappal később nyújtotta be első módosító indítványát. Ebben szintén a Duna Tv-nek adta volna az MTV támogatását, de azt még megfejelte volna a miniszterelnökségtől elvont 1,1 milliárd forinttal. Ezt az indítványt később Jánosi visszavonta, de október 20-án benyújtotta helyette a parlament által hétfőn elfogadott változatot.
A furcsa háború
Jánosi azt állítja: módosító indítványának nincs köze a Nap-kelte ügyéhez, az szerinte a kuratórium belső ügye. Az MTV kuratóriumi elnökségének egyik névtelenséget kérő szocialista tagja azonban az [origo]-nak azt mondta, a költségvetési támogatás megvonása a végső eszköz volt az elnökség többségét delegáló MSZP és Medveczky közt zajló "furcsa háborúban". A kuratórium korábban többször megpróbálta utasítani az alelnököt - többek közt a Nap-kelte visszavételére -, de kiderült, hogy erre nincs jogköre.
Pető Ivánhoz hasonlóan, de élesebben fogalmazott Balogh László, a kuratóriumi elnökség KDNP által delegált tagja, aki "piti, kicsinyes politkai bosszúnak" minősítette a támogatás megvonását. Balogh szerint az MTV gondjai a számára előnytelen, politikailag ráerőltetett székházszerződésből, illetve a baloldali holdudvarnak juttatott tanácsadói és beszállítói szerződések miatt került nehéz helyzetbe. Ezeket szerinte az MTV előző vezetése a szocialista többség felhatalmazásával kötötte, és ezért orrolt meg a jelenlegi menedzsmentre, mert az felmondta a külsős beszállítók megállapodásait.
Az első összecsapás szocialista forrásunk szerint akkor volt, amikor idén szeptember 9-én a kuratóriumi elnökség többsége - köztük az ellenzéki delegáltak - nem engedélyezték Medveczkynek, hogy az MTV 2,4 milliárd forint hitelt vegyen fel. Ez akkor vált igazán fájóvá, amikor két nappal később a kormány benyújtotta a 2010-es költségvetés tervezetét, amelyből kiderült, hogy hétmilliárddal megrövidítik az MTV támogatását is. A köztévé erre azzal reagált, hogy megszüntette a külső szerződések többségét, köztük a Nap-kelté-t.
Szocialista forrásunk szerint ugyanakkor feltűnő, hogy a fideszes vezetésű önkormányzat kezében lévő Debreceni Városi Televízió szerződését és a hasonló soproni megállapodást - a két városi tévé regionális műsort készít az MTV-nek - nem mondták fel. Balogh szerint ezek a szerződések december 31-én úgyis lejárnak, és a jelenlegi állás szerint az MTV-nek nem lesz pénze meghosszabbítani azokat. A KDNP-s delegált szerint ugyanis jelenleg a köztévé teljes felszámolása zajlik.
[origo] címlapon»
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Egyszer meg kell fagyni
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Senki sem önként csinálta ezt végig
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.